Koronavírus: jóval többen halhattak meg, mint hittük

A Jeruzsálemi Héber Egyetem kutatói szerint valójában legalább egymillióval többen haltak meg a világon a koronavírus miatt, mint ami a hivatalos jelentésekben szerepel - jelentette a The Times of Israel című angol nyelvű hírportál.

A hivatalos adatok 4,22 millióra teszik a járvány halálos áldozatainak számát, de az egyetem kutatói szerint ez a szám a valóságban magasabb, mert egyes autokrata rezsimek csökkenthették a "bevallott" esetek számát, más országok pedig képtelenek voltak nyilvántartani a valós számokat. Az eLife című folyóiratban közzétett tanulmány kiértékeli az adatok torzulását a különböző országokban: Ariel Karlinsky közgazdász és Dmitrij Kobak statisztikus a világ országainak felénél vette számba, hogy a korábbi évek népességváltozásához képest mennyivel volt magasabb a halálesetek száma a járvány idején. Eddig 103 országban "számolták ki" a többlethalálozások számát, és becslésük szerint a jelenlegi, több mint egymilliós szám még tovább fog növekedni az újabb országok tanulmányozásával.

Koronavírus: zöld utat kaphat egy vakcina - kattintson !

Ez magyarázhatja a növekedést

A szakemberek összevetették a bejelentett koronavírus-halálozások számát az összes halálozáséval - főként a tavasszal gyűjtött statisztikák alapján -, és azt állítják, hogy a korábbi évekhez képest az érzékelhető növekedést elsősorban a koronavírus okozta COVID-19 betegség szövődményei miatti elhalálozások okozták (noha ezeket az eseteket az egyes országokban más kategóriákba sorolták). Ezt a jelenséget figyelték meg például Oroszországban is, ahol a 110 000 hivatalos koronavírus-haláleset mellett 500 000-rel többen haltak meg, mint a korábbi években.

A járvány halálos áldozatainak száma egyre nő. A kép illusztráció. Forrás: Getty Images

Fehéroroszországban mindössze 390 koronavírus okozta halálesetet jelentettek, de 5700 lehet a halálos áldozatok valós száma, és bár Nicaraguában csak 140 koronavírusos halálesetről számoltak be, a statisztikai adatok elemzése alapján valójában 7000-ren halhattak bele a vírus okozta betegségbe.

Elkerülhetetlen hibák

A tudósok szerint ugyanakkor a legtöbb fejlett országban viszonylag kicsi az eltérés, ám a statisztikai hibák valószínűleg elkerülhetetlenek. Az Egyesült Államokban például 590 000, a koronavírus okozta halálesetet regisztráltak, miközben az elmúlt évekhez képest 640 000-rel nőtt a halálozások száma. Karlinsky úgy vélekedik, több, főként dél-amerikai országban, például Peruban is pontosan próbálják jelenteni az eseteket, de tesztelési lehetőségek és az adminisztrációs hibalehetőségek ezt nagyon megnehezítik.

Egyre több országban mutatnak ismét növekvő tendenciát a koronavírus-járvánnyal összefüggő számok, ezért - a viszonylag magas átoltottsági arány ellenére - Magyarországnak is fel kell készülnie a negyedik hullámra - figyelmeztetett Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere. A részleteket korábbi cikkünkben olvashatja el!

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ez a kutyafajta illik hozzád a csillagjegyed alapján – Íme a teljes lista
fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
Csúszik a gyógyszerfelíratás nagy változása – megvan az új időpont
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +20 °C
Minimum: +5 °C

Északnyugat felől határozottan csökken a felhőzet, de főként keleten még hajnalban is lehetnek felhős körzetek, emellett ott foltokban köd, valamint rétegfelhőzet is képződhet. Az éjszaka második felére zömmel megszűnik a csapadék, de a keleti megyékben néhol kisebb eső, zápor még előfordulhat akkor is. Az északnyugati szelet a Dunántúlon élénk, hajnalban erős lökések kísérhetik.Kora reggelre általában 5 és 11 fok közé süllyed a hőmérséklet, de a már kevésbé felhős északi völgyekben ennél hidegebb lesz. Csütörtökön egy úgynevezett okklúziós front éri el térségünket, igen kedvezőtlen orvosmeteorológiai helyzetet teremtve.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!