Koronavírus: aggasztó a helyzet a WHO szerint

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) aggódik a járvány európai robbanásszerű terjedése miatt.

Európában jelenleg robbanásszerűen nő a koronavírus-fertőzöttek száma, nem szabad lazítani a világjárvány elleni erőfeszítéseken - jelentette ki csütörtökön Koppenhágában az Egészségügyi Világszervezet (WHO) európai szervezetének igazgatója, aki ugyanakkor szorgalmazta, hogy csak a legvégső esetben zárják be az iskolákat.

Maszkviselés: mi igaz, és mi ferdítés? Sokan rettegnek a maszkhasználattól, képesek elhinni, hogy tüdejük emiatt nem jut elég oxigénhez. Viselése persze kellemetlen, irritálja az arcot, az orrot, bepárásodhat a szemüveg, egyesek pedig rosszabb hallásra is panaszkodnak. Viszont ennél nagyobb gondot a maszk nem okoz, megszokható, a vírusfertőzés terjedését pedig megelőzi. Megnéztük, mi okozza a kellemetlenségeket és hogyan lehet azokat kivédeni. Kattintson a részletekért!

A fertőzöttek száma "robbanásszerű növekedésének tanúi vagyunk, mindössze néhány nap alatt egymillióval nőtt az esetszám Európában, és azt is látjuk, hogy nőni kezd a halálozási arányszám is" - hangsúlyozta Hans Kluge az AFP francia hírügynökségnek adott interjúban. Nem szabad lazítanunk, őszintén be kell vallani, hogy ez kissé nehéz időszak lesz - figyelmeztetett az igazgató.

A WHO 53 európai tagországában, beleértve Oroszországot is, több mint 11,8 millió fertőzöttet és csaknem 295 ezer halálesetet jelentettek a járvány kezdete óta a szakosított ENSZ-szervezet összesítése szerint. Az elmúlt hét napban mintegy 1,8 millió új fertőzöttet diagnosztizáltak és 19 500-an haltak meg a SARS-CoV-2 nevű vírus okozta COVID-19-betegségben.

Az iskolákat csak a legvégső esetben kell bezárni

A WHO becslése szerint a maszk általános viselésével és a gyülekezések szigorú korlátozásával februárig több mint 261 ezer életet menthetnek meg Európában. "A jelenlegi helyzet nem megoldás, és a WHO célzott és arányos intézkedésekre szólít fel minden államot" - mondta Kluge.

A WHO szerint az iskoláknak a végsőkig nyitva kell tartaniuk. Fotó: Getty Images
A WHO szerint az iskoláknak a végsőkig nyitva kell tartaniuk. Fotó: Getty Images

Az iskolákat azonban csak a legvégső esetben kell bezárni - mondta az igazgató, aki szerint nincs ok azt állítani, hogy az iskolák a fertőzés egyik fő gócai lennének. "A legvégsőkig nyitva kell tartanunk az iskolákat, mert nem engedhetjük meg egy nemzedék elvesztését a COVID-19 miatt" - hangsúlyozta.

Ezzel egy időben a Reuters brit hírügynökség birtokába jutott a WHO-nak a szegény országok gyógyszerekkel történő megsegítésére vonatkozó belső dokumentuma. Az október 30-i keltezésű WHO-dokumentum szerint az Egészségügyi Világszervezet jelenleg a kísérleti fázisban lévő monoklonális antitest terápiát és egy olcsó szteroidot, a dexametazont részesíti előnyben. Ez utóbbiból már 3 millió kezeléshez szükséges adagot rendeltek meg a szegény országok számára.

Nem tervezik remdesivir szállítását

Az iratban, amely elsőként tünteti fel, mire költik el a programra adományozott összegeket, nem szerepel a remdesivir az elsődleges gyógyszerek között, holott a dexametazon mellett a Gilead Sience által gyártott remdesivir vírusellenes szert használják világszerte a COVID-19 kezelésére.

A gyógyszerszállítási projekt egyike az úgynevezett ACT Accelerator program négy pillérének, amelynek keretében a WHO COVID-19 elleni védőoltásokat, teszteket és védőfelszerelést is szállítani kíván a szegény országoknak több mint 38 milliárd dollár értékben 2022 elejétől.

A várhatóan pénteken nyilvánosságra kerülő dokumentum szerint a programnak, amelyet a WHO a Wellcome Trust jótékonysági szervezet és a szegény országoknak a súlyos betegségek tesztelésében és kezelésében segítő Unitaid nonprofit szervezet közreműködésével valósít meg, sürgősen 6,1 milliárd dollárra van szüksége, ebből 750 millióra februárig, az összesen igényelt 7,2 milliárd dollárból.

Az összeg több mint felét - 320 millió dollárt - monoklonális antitest-terápiára költik, a dokumentum szerint ugyanis a terápia "sorsfordító" lehet a kezelésben, bár eddig nem mutatták ki a egyetlen monoklonális antitest hatékonyságát sem. Ennek ellenére a WHO már befektetett a fejlesztésbe és a gyártásba a Fujifilm Diosynth Biotechnologies dániai gyárában.

A monoklonális antitest-terápiát fejlesztő cégek között van az amerikai Eli Lilly és a Regeneron is. Donald Trump amerikai elnök is ilyen kezelést kapott, miután októberben pozitív lett a koronavírustesztje.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

banán
Nem hinnénk, de ezt teszi a banán a szervezetünkkel
hizlaló ételek
Ettől a gyümölcstől híznak a legtöbben – sokan nem is gondolnák
Ecet helyett így tüntesd el a vízkövet: pár perc alatt szinte magától leválik a vízforralóról
hasnyálmirigyrák
Hasnyálmirigyrák első jelei: a hátfájás és az étvágytalanság is árulkodó lehet
magas vérnyomás
Új ajánlást adtak ki a kardiológusok: így változik a vérnyomáskezelés
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +11 °C
Minimum: -1 °C

A felhős Dunántúlon és déli tájakon valószínű további gyenge eső. A keleti, északkeleti harmadban viszont folytatódik a többnyire napos idő, a gomolyfelhők estére feloszlanak. A légmozgás gyenge vagy mérsékelt marad.Késő estére 1 és 8 fok közé hűl le a levegő. Pénteken újabb hidegfront vonul át az országon, amely tovább fokozhatja a tavasz eleji, amúgy is szeszélyes időjárás hatásait.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: a csont erősebb, mint a beton. Igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod! Válaszolj 14 kérdésünkre, és kiderül, mennyit tudsz az emberi test elképesztő titkaiból!
kvíz
Kvíz: honnan kapta nevét a HIV-vírus? – Teszteld, mennyire ismered az orvosi rövidítéseket Az egészségügyben számos kifejezés helyett csak rövidítések, betűszavak honosodtak meg a mindennapi szóhasználatban. Mennyire ismered ezeket? Teszteld a tudásod!