Koronavírus: a világ nem tanult a járványból

Az Egészségügyi Világszervezet egyik független csoportja szerint a világ rosszul vizsgázott járványkezelésből.

A nemzetközi közösség nem tanult a koronavírus-járványból, amely rámutatott az egyenlőtlenségre, a megosztottságra és a felelősségvállalás hiányára - írta jelentésében a világ egészségügyi válsághelyzetekre való felkészültségét monitorozó Global Preparedness Monitoring Board (GPMB). Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) és a Világbank által 2018-ban létrehozott független csoport a berlini World Health Summit elnevezésű tanácskozás zárónapján ismertette beszámolóját. Szerintük a világjárvány első évét az határozta meg, hogy nem sikerült komolyan venni a felkészülést az egészségügyi válsághelyzetre és tudományos alapon gyorsan reagálni rá. A második év már az egyenlőtlenségről szólt, valamint arról, hogy a világ vezetői nem értették meg: kölcsönösen függünk egymástól. A nemzetközi közösség nincs abban a helyzetben, hogy a közeljövőben véget vessen a koronavírus-járványnak vagy elkerüljön egy hasonló helyzetet - vélekedtek a szakértők.

Koronavírus: hamarosan az 5-11 éveseket is olthatják Európában Benyújtotta a német BioNTech és az amerikai Pfizer az Európai Gyógyszerügynökséghez (EMA) az 5-11 éves korosztályba tartozó gyermeket védő koronavírus-oltásról szóló kutatási adatokat, így megkezdődött a vakcina európai uniós engedélyeztetési eljárása .

Még mindig a gazdag országok kiváltsága a vakcina

A járvány emberéletek millióit követelte és az országok még mindig nem találtak közös megoldást a kihívásokra. Az, hogy valaki beoltathatja-e magát a koronavírus ellen, nem rászorultságától függ, hanem attól, hogy hazája hozzá tudott-e jutni a vakcinához. A jelentés bevezetőjében a szervezet szenegáli társelnöke, Elhadj As Sy kiemelte, hogy az oltóanyag kifejlesztésének gyorsasága méltán töltheti el büszkeséggel a világot. "Azonban mélységesen szégyellnünk kell magunkat számos tragédia - a vakcinák felhalmozása, a szegényebb országokban tapasztalt, kétségbeejtő oxigénhiány, az oktatástól megfosztott gyermekek, valamint a sérülékeny gazdaságok és egészségügyi rendszerek összeomlása - miatt" - tette hozzá.

Minden országban kissé eltérő módszerekkel küzdöttek a járvány terjedése ellen. Fotó: Getty Images
Minden országban kissé eltérő módszerekkel küzdöttek a járvány terjedése ellen. Fotó: Getty Images

"Sem normálisnak, sem elfogadhatónak" nem tekinthető, hogy a koronavírus több millió halálos áldozatot szedett, de "sajnos kevés bizonyíték utal arra, hogy levontuk a megfelelő tanulságot ebből a világjárványból" - húzta alá. A jelentés szerint alapvető félreértés, hogy a szolidaritás csak arról szól, hogy jót akarunk a gyengébbeknek, és segítünk rajtuk. A fogalom sokkal inkább a mindenkit megillető tisztességes bánásmódot és a bolygó lakóinak közös érdekét takarja.

"A gazdag országok orvosi eszközöket adományoznak ahelyett, hogy támogatnák a vakcinagyártói kapacitások kiépítését, megosztanák a technológiát és elfogadnának egy tisztességesebb szabadalmi szabályozást" - bírálták a szakértők. A WHO régóta kifogásolja, hogy a gazdagabb országok először jutottak hozzá az oltóanyagokhoz és már az emlékeztető oltások beadásánál tartanak, miközben sok országban még az egészségügyi személyzetet sem sikerült beoltani.

A GPMB egyebek között azt javasolta, hogy hozzanak létre egy nemzetközi szerződést, amelyben az országok kötelezettséget vállalnának arra, hogy kézzelfogható lépésekkel készülnek a jövőbeli világjárványokra, és tisztességes globális választ adnak rájuk. Ehhez szükség van egy megfelelő finanszírozási mechanizmus kidolgozására, amely biztosítaná, hogy vészhelyzetben gyorsan és rugalmasan lehessen elengedő forráshoz jutni.

A világjárvány feltartóztatása érdekében bevezetett korlátozások elfojtották a 2020-21-es influenzaszezont. A tudósok azt feltételezik, hogy kihalhatott az egyik nagy influenzatörzs, mivel nem volt ember, akit megfertőzhetett volna.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

folyadékpótlás
Életkorod alapján ennyi vizet kell innod naponta – Íme a teljes táblázat
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Heti három alkalom már csökkenti a vérnyomást: ez a mozgásforma az egyik leghatékonyabb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +11 °C
Minimum: -3 °C

Napos idő lesz kevés fátyolfelhővel, csapadék nélkül. Főként Borsodban és az Alföldön néhol megélénkül az északkeleti, keleti szél.Kora délután 9 és 13 fok között alakul a hőmérséklet. Késő estére -4 és +5 fok közé hűl le a levegő. Anticiklon alakítja időjárásunkat a hétvégén, fronthatás nem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!