Koronavírus-vakcina: ekkor kerülhet a hazai gyógyszertárakba

A koronavírus-járvány kirobbanása óta számos kutatócsoport kezdte meg a munkát, hogy védőoltást fejlesszenek ki az új kórokozó ellen. Már több oltóanyag is a célegyenesbe ért, ezért egyre fontosabb kérdéssé válik, hogy vajon mikor férhetünk hozzá.

Jövő év elejére várható az új típusú koronavírus elleni oltóanyagok megjelenése a gyógyszertárakban - közölte Kis Zoltán, a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) virológusa. Hozzátette azt is, hogy egyre több vakcinagyártó cég oltóanyag-fejlesztése tart az utolsó fázisban, de még további vizsgálatok szükségesek. Az engedélyeztetési eljárások felgyorsítására azonban felkészültek a hatóságok, de a vakcinagyártók is egyetértenek abban, hogy a biztonság mindenek előtt áll.

Talán mégsem a korábban problémásnak ítélt orosz vakcina miatt lett beteg az alany. A tesztelés újraindítását már bejelentették. A további részletekért kattintson ide!

Felhívta a figyelmet arra is, hogy a jövő év elején gyártásra kerülő sok millió dózis forgalmazásának logisztikája már önmagában kihívás lesz, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) azonban már kidolgozta a koronavírus-vakcinák piacra kerülésének tervezetét. A világszervezet ajánlása szerint először a "frontvonalban" dolgozók, majd az idősek és a közszolgálatot végzők kapják meg a védőoltást.

koronavírus, koronavírus hírek, koronavírus Magyarország, koronavírus Európa, koronavírus elleni védőoltás, koronavírus elleni vakcina, koronavírus védekezés, koronavírus megelőzés, koronavírus oltás, koronavírus oltóanyag
Jövő év elején jelenhetnek meg a gyógyszertárakban a koronavírus-vakcinák.Képünk illusztráció, forrása: Getty Images

Újabb oltásokat rendelt Európa

Az Európai Bizottság újabb megállapodást kötött a Sanofi-GSK gyógyszercégekkel, 300 millió adag, hatékonynak ígérkező, koronavírus elleni oltóanyag felvásárlására. A Sanofi és a GSK (GlaxoSmithKline) a két vállalat innovatív technológiáit felhasználva fejleszti a vakcinát a COVID-19 ellen. A tagállamok bizonyos oltóanyag-mennyiséget alacsony és közepes jövedelmű nem uniós országoknak adományozhatnak. A brüsszeli testület elnöke, Ursula von der Leyen szerint a megállapodás újabb bizonyítéka az uniós elkötelezettségnek amellett, hogy a méltányosság jegyében ne kizárólag az uniós polgárok, hanem a világ legszegényebb és legkiszolgáltatottabb lakossága is hozzáférjen a biztonságos, hatékony és megfizethető oltóanyagokhoz.

Hamarosan mindenkinek elérhető lesz

A brüsszeli testület egyébként korábban már szerződést kötött az AstraZeneca vállalattal, és az előzetes megbeszéléseket követően jelenleg más vakcinagyártókkal is hasonló megállapodásokról folytat tárgyalásokat. A bizottság még június közepén fogadta el az úgynevezett európai oltóanyag-stratégiáját, amelynek célja, hogy 12-18 hónapon belül, minden európai állampolgár számára magas színvonalú, biztonságos, hatékony és megfizethető oltóanyagokat biztosítson a koronavírus-fertőzés ellen. Ennek érdekében a bizottság - a tagállamokkal együtt - előzetes piaci kötelezettségvállalásokat köt az oltóanyaggyártókkal. Ez teszi lehetővé a jövőben, hogy a tagállamok meghatározott mennyiségű oltóanyagot vásároljanak meghatározott áron, amint és amikor az oltóanyag rendelkezésre áll.

Tanulhatnánk a 8 éves fiútól, aki a koronavírus-járvány alatt ételt adott a rászorulóknak - a részletekért olvassa el társportálunk, az nlc.hu cikkét!

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Tökmag vagy mandula: melyik az egészségesebb? – Az egyikben kétszer több a magnézium
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: +4 °C

Döntően erősen felhős vagy borult lesz az ég, de az északkeleti, keleti tájakon vékonyabb, szakadozottabb lesz a felhőtakaró, a nap is kisüthet. Elszórtan várható akár ismétlődő jelleggel csepergés, kisebb eső, csupán kis mennyiség eshet. Az északi, északkeleti szelet többfelé kísérik élénk, elsősorban a Nyugat-Dunántúlon, illetve északkeleten erős lökések.A hőmérséklet kora délután 6 és 14, késő este 4, 9 fok között valószínű. A hét elején nem várható fronthatás, ebben a tekintetben kedvező lesz az orvosmeteorológiai helyzet.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!
kvíz
7 kérdésből kiderül, mennyire értesz az orvosok nyelvén – Nem mindenki megy át a teszten TSH-tól a PSA-ig – vajon tudod, mit jelentenek a leggyakoribb orvosi rövidítések? Teszteld az ismereteid kvízünkkel, és derítsd ki, hány kérdésre tudod a helyes választ!