Komáromi: "az oltóanyag egy része pocsékba megy"

Komáromi Zoltán háziorvos szerint nem megfelelő fecskendőket küldenek az ampullák mellé.

Koronavírus: az orosz vakcinák is jók a mutációk ellen? - a válaszért kattintson ide .

Három hét alatt összesen három ampulla oltóanyagot kapott Komáromi Zoltán, a háziorvos praxisában 2400-an vannak, ebből legalább kétezer embert be kellene oltania - derült ki az ATV Start című műsorából , melyben a háziorvos az eddigi tapasztalatairól beszélt. Komáromi úgy fogalmazott, "az egész logisztika nagyon katonás, de abszolút dilettáns". Példaként elmondta, egy sofőr kiszállítja az egy ampulla oltóanyagot, hozzá a hat fecskendőt, hat tűt és minden adaghoz egy nyilatkozatot. Ezek közül kettő azonban problémás. Az oltóanyagok mellé ugyanis elmondása szerint olyan fecskendőket kapnak, melyek "holtterében ott marad 0,1-0,2 milliliter oltóanyag, miközben 0,3 millilitert kell beadni".

Komáromi Zoltán szerint az oltóanyag egy része pocsékba megy a rossz fecskendők miatt. Fotónk illusztráció, forrás: Getty Images
Komáromi Zoltán szerint az oltóanyag egy része pocsékba megy a rossz fecskendők miatt. Fotónk illusztráció, forrás: Getty Images

"Harmincöt beteget hívtunk fel, mire összejött négy"

Az adásban az ominózus fecskendőt is bemutatta, s elmagyarázta, bár egy ampulla Pfizer-vakcinából hat embert kellene beoltani, emiatt ötöt is alig lehet, mivel "az oltóanyag egy része pocsékba megy". A másik neuralgikus pont szerinte, hogy a nyilatkozat "jogilag nem tiszta, ugyanis abban nincs benne, hogy a beteg kéri az oltást, tájékoztatva lett a mellékhatásokról vagy feltehette a kérdéseit". Emiatt Komáromiék egy kiegészítő nyilatkozatot nyomtattak a lap hátuljára ami már a beteget és az orvost is védi jogilag.

Az oltások kapcsán elmesélt továbbá egy, a hétvégén történt esetet is, melyből kiderült, 8 embert kellett oltópontokra küldeniük a hozzájuk tartozó praxisból, hogy négyet a Pfizer, négyet a Szputnyik vakcinájával beoltsanak. "Harmincöt beteget hívtunk fel, ebből jött össze a négy a Szputnyikra" - árulta el Komáromi Zoltán.

Az elmúlt évszázadban annyi üvegházhatású gáz került a légkörbe, ami a klíma felmelegedése révén Dél-Kínát a denevérek által terjesztett koronavírusok hotspotjává tette. Az ottani erdők ugyanis tökéletes élőhellyé váltak a denevérpopulációk számára, csak idő kérdése volt, hogy mikor bukkan fel egy, az embereket is megfertőző vírus. További részleteket a témáról korábbi cikkünkben olvashat.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +31 °C
Minimum: +13 °C

Túlnyomóan felhőtlen, zavartalanul napos időre számíthatunk, csak néhol a Tiszántúlon képződhet kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. Döntően gyenge vagy mérsékelt légmozgás várható.Késő este általában 15, 25 fok várható. Jelenleg egy anticiklon határozza meg a térség időjárását.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.