Kizárta a családját a "veszélyes kétéves"

A kisvárdai tűzoltóknak kellett az erkélyen bemászva kinyitni annak a lakásnak az ajtaját, amelyből egy kétéves gyermek zárta ki a szüleit.

Megint jelentkeztek a Veszélyes Kétévesek - hívta fel a figyelmet Facebookos posztjában a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság. A tűzoltók többször is posztoltak már arról, mire kell figyelni ebben az életkorban egy kisgyermeknél, ezúttal egy kisvárdai esetről számolnak be, ahol a gyermek kizárta a saját szüleit.

A beszámoló szerint a kisgyermek bezárta magát a lakásukba, persze úgy, hogy a szülők kint rekedjenek. A lakásból kiszorult felnőttek végül kénytelenek voltak a kisvárdai hivatásos tűzoltókat hívni, akik dugólétrával az erkélyen keresztül másztak be a lakásba, hogy belülről kinyissák az ajtót.

Nem is ez volt az egyetlen ilyen eset, a tűzoltók szerint a problémát a legtöbb esetben az okozza, hogy a kétéves totyogók már elég gyorsak ahhoz, hogy becsapják a szüleik orra előtt az ajtót, viszont ahhoz még túl kicsik, hogy utána ki is tudják azt nyitni. A felnőtteket ki- vagy bezáró gyerekek aztán könnyen bajba keverhetik magukat a felügyelet nélkül eltöltött idő alatt.

Borítófotó: Getty Images

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +33 °C
Minimum: +14 °C

Döntően felhőtlen, napos időre számíthatunk, csak a keleti, északkeleti tájakon képződhet átmenetileg kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A délire forduló szél főleg a Dél-Alföldön, illetve az Észak-Dunántúlon élénkül meg.Délutánra jellemzően 32 és 35 fok közé melegszik fel a levegő. Fronthatással továbbra sem kell számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.