Kikészíti a szomszédokat a kényszeresen gyűjtögető egri asszony

Az ajtó alatt kifolyó húslé, bogarak mindenfelé és orrfacsaró bűz – komolyan megkeseríti egy egri társasház lakóinak életét az a kényszeresen gyűjtögető asszony, aki semmit sem dob ki.

Piszok és orrfacsaró bűz fogadta a kormányhivatal dolgozóit, akik azért jelentek meg az egyik egri társasházi lakásban, hogy kitakarítsák azt – derült ki az RTL Híradó riportjából. Az ott lakó idős asszony kb. öt éve kezdett gyűjtögetésbe; a szomszédok szerint főként akciós élelmiszereket halmoz fel, és ezek rendszerint ráromlanak, de semmit nem dob ki.

kényszeres gyűjtögetés
A gyűjtögetés egy idő után már kórosnak számít, és kezelést igényel. A fotó illusztráció, forrás: Getty Images

Kupacban állt a szemét

A takarítóbrigád tagjai az ajtón is alig tudtak bemenni, mivel a küszöbig tele volt pakolva a lakás, kupacban állt a szemét. A szomszédok azt mondják, nyáron a legnehezebb elviselni az asszony kényszeres gyűjtögetését. „Az ajtó alatt folyik a húslé, a bogár az rengeteg, meg hát a szag terjeng az egész Töviskes téren, de szerintem mi vagyunk legjobban itt kitéve ennek, meg a felette lakó” – nyilatkozta az egyik lakó.

Az egri kormányhivatal a lakók panaszára idén már másodszor rendelte el a kényszertakarítást. A társasház lakói ugyanakkor úgy vélik, ezek a hatósági takarítások csak időlegesen oldják meg a problémát, utána minden kezdődik elölről.

A kóros gyűjtögetők nem egyszerűen lustaságból vagy igénytelenségből hordják tele az életterüket értéktelen kacatokkal. Egy mentális betegségben szenvednek, amely kezeletlenül komoly bajt okozhat. Olvassa el a részleteket korábbi cikkünkben!

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

folyadékpótlás
Életkorod alapján ennyi vizet kell innod naponta – Íme a teljes táblázat
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
Hasnyálmirigy-gyulladás: ez segít meggyógyulni magyar kutatók szerint – Mutatjuk, min kell változtatni
Heti három alkalom már csökkenti a vérnyomást: ez a mozgásforma az egyik leghatékonyabb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: -3 °C

Általában napos, száraz idő várható, de a Dunántúlon lehetnek felhősebb körzetek is - elsősorban a nyugati megyékben. Alapvetően gyenge vagy mérsékelt lesz a légáramlás, csupán Sopron környékén élénkülhet meg időnként a délies irányú szél. Kora délután 8 és 12 fok közötti értékeket mérhetünk. Késő este -5 és +6 fok között alakul a hőmérséklet, elsősorban a kevésbé felhős északkeleti országrészben, esetleg északnyugaton fagyhat. Anticiklon alakítja időjárásunkat, fronthatás ma sem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Édeset, sósat vagy savanyút kívánsz? 6 kérdésből kiderül, mit üzen a tested A csoki, a chips vagy a savanyúság után sóvárogsz? Emögött nemcsak megszokás vagy stressz állhat, bizonyos esetekben tápanyaghiány, hormonális változások vagy életmódbeli tényezők is szerepet játszhatnak.
7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!