Kiderült, ezért késnek a mentők

Megközelítőleg 250 mentőállomással és mintegy nyolcezer munkatárssal látja el feladatát Magyarországon a mentőszolgálat, amelynek működését több területen is komoly nehézségek jellemzik.

Létszámhiány, járműhiány, társadalmi problémák. A végeredmény: egy örökkévalóság, mire kiér a mentőautó - a Magyar Nemzet mentősöktől kért látleletet az ország legnagyobb egészségügyi szervezetéről.

Szervezettség és felszerelés

A 104-es vonal végén dolgozó egészségügyi szakemberek, többségében mentőápolók és -tisztek feladata, hogy célzott kérdésekkel a lehető legpontosabban feltérképezzék a beérkező eseteket. Ez ugyanakkor nem mindig egyszerű feladat, ugyanis sok betelefonáló még a legegyszerűbb kérdésekre sem tud válaszolni . A mentősök szerint ennek hátterében az oktatási rendszer hiányosságai állnak. A szükséges paraméterek hiányában viszont a kórkép körvonalazása sem éppen könnyű, márpedig a konkrét mentőegység kiválasztása is ettől függ. Ráadásul az sem biztos, hogy a szükséges járműtípus és gárda ténylegesen mindig rendelkezésre is áll

Fontos megjegyezni, hogy nem minden mentőegységen ül felsőfokú végzettségű szakember. Az orvos nélküli esetkocsin például egy sofőr és egy ápoló foglal helyet, míg a mentőtiszti esetkocsin egy főiskolát végzett mentőtiszt is jelen van. A rohamkocsikon egy oxiológusnak vagy intenzív terápiás szakorvosnak is tartózkodnia kell. Léteznek olyan kocsik, amelyek a betegeket csak helyben tudják ellátni, mivel a felszerelések mellett nincs elegendő hely rajtuk a betegszállításra.

A mentősök nem mindig tudnak percek alatt a helyszínre érkezni
A mentősök nem mindig tudnak percek alatt a helyszínre érkezni (fotó: Varga György/MTI)

Feleslegesen lefoglalt mentőkocsik

A megkérdezett mentősök szerint kocsiból ugyanúgy kevés van az országban, mint az ellátó személyzet tagjaiból. A közép-magyarországi régióban például rengeteg a betöltetlen gépkocsivezetői pozíció. Egész egyszerűen nehéz olyan sofőrt találni, akik alig több mint 100 ezer forintért mentőkocsit vezetne. Orvosokból szintén hiány van, ezért a legtöbb esetkocsi orvos nélküli. A problémát összeültetésekkel, túlórákkal igyekszenek megoldani, amennyire csak ez lehetséges. A túl kevés ember persze azt eredményezi, hogy az ellátás különösebb bonyodalmak nélkül is akadozik. Elsőbbséget így csupán újraélesztések, infarktusra utaló mellkasi fájdalmak és súlyos balesetek kapcsán tudnak biztosítani.

Minden perc, másodperc késedelem emberéletet, életeket jelenthet. Mikor és hogyan segíthetünk a szirénázó mentőautóknak? Részletek itt.

A problémát csak még tovább fokozza, hogy sokan akarva-akaratlanul is visszaélnek a mentőszolgálat tevékenységével. Előfordul, hogy valaki első alkalommal valamilyen banális probléma miatt hív segítséget, majd mikor jelzik neki, hogy inkább forduljon háziorvoshoz , másodjára már egy komoly panaszt, például mellkasi fájdalmat emleget. Ilyenkor muszáj útnak indítani a mentőt, a beteget pedig akkor sem kérhetik számon, ha a helyszínen valóban kiderül, hogy nincs nagy baja. Hasonló módon használják egyesek a 104-es telefonszámot taxirendelésre is: a mentővel a szomszédos városba érve hirtelen jobban lesznek, majd távoznak. Ilyen esetekben szintén betegektől vonják el a mentőautót, aminek súlyos következménye lehet.

A betelefonálók által elkövetett kisebb-nagyobb visszaélésekről bővebben a Magyar Nemzet cikkében olvashat ide kattintva .

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Befőzés: betiltották ezt a régóta használt tartósítószert – Mutatjuk, mit használhatsz helyette
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +29 °C
Minimum: +17 °C

Általában felhőtlen idő várható csapadék nélkül. Az északias szél általában mérséklődik, de hazánk keleti harmadán továbbra is nagy területen élénk marad.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 12 és 18 fok között várható, több fokkal alacsonyabb a szélcsendes, hidegre hajlamos helyeken, míg kissé magasabb értékeket a nagyobb városokban, vízpartokon mérhetünk. Gyenge hidegfrontra készülhetnek szerdán az arra érzékenyek.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.