Júliustól kötelezővé válik a feketedoboz az új autókban

Egy európai uniós jogszabály értelmében július 7. után kizárólag olyan autókat lehet majd forgalomba helyezni, amelyeket több új kötelező biztonsági eszközzel is felszerelnek, beleértve egy, a repülőgépeknél használthoz hasonló feketedobozt.

Az említett feketedoboz hivatalos neve Event Data Recorder (EDR), azaz eseményadat-rögzítő. Mint azt a Vezess írja, az elnevezés arra utal, hogy a rendszer állandó adatfelvételt folytat, de nem tárolja el folyamatosan a gyűjtött információkat. Csak akkor rögzíti azokat, ha 15 századmásodpercen belül 8 kilométer/óránál nagyobb sebességváltozást érzékel hosszanti vagy oldalirányba. Egy szó mint száz az EDR célja, hogy részletes adatokkal szolgáljon baleset esetén annak körülményeit feltárva. Azt viszont, ha csak véletlenül kis sebességgel beletolatunk otthon a garázs falába, nem fogja rögzíteni.

Krepsz Zoltán, az Autó főszerkesztő-helyettese az InfoRádiónak nyilatkozva rámutatott, hogy az EDR abban különbözik a repülőgépek feketedobozától, hogy nem vesz fel hangot, tehát nem rögzíti az utastérben zajló beszélgetéseket sem. A légzsák vagy az övfeszítő vezérlése hozza működésbe, és a baleset előtti és utáni pillanatokat rögzíti, pontosabban azokat a legfontosabb adatokat, amelyeket egy baleseti vizsgálatnál fel lehet használni az események tisztázásához. Rögzíti például az autó GPS-koordinátáit, a gáz- vagy a menetpedál állását, a sebességet, az időt, de még a különböző vezető-segédrendszerek működését is.

„Személyautókról van szó, a vezetővel együtt kilenc személyt szállító mikrobuszokról, pickupokról és bizonyos haszonjárművekről, amelyek 3,5 tonna össztömeg alattiak, a nehézgépjárművekre egy külön szabályozás tér majd ki később. Vagyis tulajdonképpen a közlekedő gépjárművek 90-95 százalékába bekerülnének ezek a készülékek” – részletezte Krepsz, hogy milyen esetekben lesz szükséges az EDR az új járművek forgalomba helyezéséhez. Hozzátette, az EDR nem kommunikál majd vezeték nélkül semmilyen más eszközzel, azaz nem teszi lehetővé az érintett autók folyamatos nyomon követését, ellenőrzését sem.

A Vezess cikke megemlíti, hogy mivel a szabályozás csak az újonnan forgalomba kerülő járművekre vonatkozik, a használt autókra nem, ezért a feketedobozok elterjedése várhatóan hosszú időt fog igénybe venni. Magyarországon mintegy 4 millió jármű van forgalomban, miközben új autóból csak 100-150 ezret helyeznek forgalomba évente.

Borítókép: Getty Images

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

folyadékpótlás
Életkorod alapján ennyi vizet kell innod naponta – Íme a teljes táblázat
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Heti három alkalom már csökkenti a vérnyomást: ez a mozgásforma az egyik leghatékonyabb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +11 °C
Minimum: -3 °C

Napos idő lesz kevés fátyolfelhővel, csapadék nélkül. Főként Borsodban és az Alföldön néhol megélénkül az északkeleti, keleti szél.Kora délután 9 és 13 fok között alakul a hőmérséklet. Késő estére -4 és +5 fok közé hűl le a levegő. Anticiklon alakítja időjárásunkat a hétvégén, fronthatás nem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!