Itthon is engedélyezték a Covid elleni gyógyszert

Az AstraZeneca antitestkészítménye mostantól a COVID-19 kezelésére is használható az EU-ban, így Magyarországon is.

Az AstraZeneca Evusheld készítménye egy hosszú hatású antitest-kombináció, melyet már Magyarországon is alkalmaznak a COVID-19 betegség megelőzésére immunsérült betegeknél. A gyógyszer mostantól már nemcsak megelőzésre, hanem az Európai Unióban a COVID-19 betegség kezelésére is alkalmazható felnőttek és serdülők esetén, ha a súlyos megbetegedés kockázata magas – olvasható az AstraZeneca közleményében.

Csökkenti a betegség miatti halálozás kockázatát

Az Európai Bizottság a döntését a TACKLE vizsgálat eredményeire alapozta, melyben magyar betegek is részt vettek. Eszerint az Evusheld-kezelés jelentősen csökkentette a súlyos COVID-19 betegség kialakulásának vagy a halálozásnak az esélyét a placebóhoz képest. Minél korábban alkalmazták az Evusheld terápiát a tünetek megjelenése után, annál kedvezőbbek voltak az eredmények.

A TACKLE vizsgálatba bevont betegek a kezeléskor enyhe-középsúlyos COVID-19 tünetekkel bíró, nem kórházban fekvő emberek voltak, akiknek a tünetei legfeljebb 7 napja álltak fenn. 90 százalékuk magas kockázati csoportba volt sorolható társbetegségeik vagy életkoruk miatt. A vizsgálatban az Evusheld jól tolerálhatónak bizonyult, nem fordult elő a készítményhez köthető súlyos biztonságossági esemény. „Sok ember, köztük az immunsérült, idős, vagy más komoly betegséggel küzdő betegek estén nagy az esélye, hogy a COVID-19 súlyos formában jelentkezik, kórházba kerüléssel vagy akár halállal végződik. Nagy szükség van az Evusheldre, melynek alkalmazása könnyű, egy alkalommal izomba adott injekcióként a sérülékeny betegek számára új kezelési lehetőséget ad” – mondta el Michel Goldman professzor, a brüsszeli Université Libre egyetem tanszékvezetője.

koronavírus, vakcina
A készítmény csökkenti a betegség miatti halálozás kockázatát. Fotó: Getty Images

Az Evusheld megtartotta hatékonyságát az Európában jelenleg domináló BA.5 omikron variáns ellen a laboratóriumi vizsgálatok tanúsága szerint. A való élet tapasztalatain alapuló vizsgálat eredményei alátámasztották a korábbi vizsgálatokat, miszerint az Evusheld-kezelésben részesült immunsérült betegek esetén jóval ritkább a tünetes COVID-19 betegség, a kórházi kezelés vagy a halálozás, mint a kontrollcsoportokban. Ezeket a tapasztalatokat a BA.5, BA.4, BA.2, BA.1 és BA.1.1 omikron törzsek fertőzési időszakában szerezték.

Az Evusheld korábban már megkapta az engedélyt a megelőzési célú alkalmazásra, és immunsérült betegek széles körében alkalmazták már ezt a lehetőséget számos európai országban, köztük Magyarországon is.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Tökmag vagy mandula: melyik az egészségesebb? – Az egyikben kétszer több a magnézium
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: +4 °C

Általában erősen felhős vagy borult lesz az ég, de az északi, északkeleti tájakon vékonyabb, szakadozottabb lesz a felhőzet. Többfelé várható ismétlődő jelleggel gyenge eső. Az északi, északkeleti szelet többfelé kísérik élénk, elsősorban a Nyugat-Dunántúlon, illetve a Bükk és Zempléni-hegység tágabb térségében erős lökések.A hőmérséklet kora délután 6 és 14, késő este 4, 9 fok között valószínű. A hét elején nem várható fronthatás, ebben a tekintetben kedvező lesz az orvosmeteorológiai helyzet.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!
kvíz
7 kérdésből kiderül, mennyire értesz az orvosok nyelvén – Nem mindenki megy át a teszten TSH-tól a PSA-ig – vajon tudod, mit jelentenek a leggyakoribb orvosi rövidítések? Teszteld az ismereteid kvízünkkel, és derítsd ki, hány kérdésre tudod a helyes választ!