Így zavarják meg a memóriát a gyorsételek

Maradandó agykárosodást képesek okozni – derült ki egy friss kutatásból.

A magas zsírtartalmú, cukros étrend, vagyis például a gyorséttermi ételek maradandó agykárosodást okozhatnak, így megzavarhatják a memóriát is – számol be a ScienceAlert a Dél-kaliforniai Egyetem friss kutatásának eredményéről.

hamburger, gyorséttermi étel, gyorskaja, meki
A gyorséttermi ételeknek számos káros hatásuk lehet. Fotó: Getty Images

Hiába váltottak egészséges ételekre, a probléma megmaradt

A kutatók a kísérlet során a patkányokat már fiatal koruktól ilyen ételekkel etették: 26 és 56 napos koruk között kaptak magas zsírtartalmú, cukros ételeket. Ez az életkor a rágcsálóknál nagyjából az emberi serdülőkornak felel meg, amikor jelentős fejlődésen megy keresztül az agy. A kontrollcsoportban az állatok egészséges élelmet fogyasztottak.

Ezt követően a rágcsálókkal különböző memóriateszteket végeztettek. Kiderült, hogy az egészségtelenül táplálkozó példányok nem képesek azonosítani az új tárgyakat egy néhány nappal korábban bejárt helyszínen, emellett az ismert objektumokat sem ismerték fel, amennyiben azok elmozdultak. Ezek a problémák akkor is fennmaradtak, amikor a gyorséttermi csoport 30 napra egészséges étrendre váltott.

Más vizsgálatok is azt mutatják, hogy ha a patkányok egészségtelen ételeken nőnek fel, akkor tartós memóriakárosodás alakul ki náluk – mondta el Scott Kanoski, a kutatócsapat egyik tagja.

A férfiakra jobban hat?

A szakemberek megállapították, hogy a patkányoknál csökkent az acetilkolin szállítására szolgáló fehérje szintje a hippokampuszban. Ezen agyi régió az emlékek és a térbeli információk rögzítésében segít. A hippokampusz sejtjeit acetilkolin felszabadítására késztető gyógyszerek segítségével azonban a memória helyreállt.

Érdekesség, hogy a cukros, zsíros ételek hosszan tartó hatása csak a hímeknél volt megfigyelhető, amikor a nőstények hosszú ideig egészségesen táplálkoztak, elmúltak a memóriaproblémák. Hogy az ember memóriájára pontosan hogyan hatnak ezek az összetevők, ennek megértéséhez szükség lesz további vizsgálatokra.

A zsíros ételek megterhelik a gyomrot, sőt az egész emésztőrendszert, beleértve a méregtelenítésben és a zsírok lebontásában kulcsszerepet játszó májat is, de a probléma ennél összetettebb. „A gyorséttermi ételekkel az a baj, hogy szinte valamennyi szervünkre rossz hatással vannak. Magas a szénhidráttartalmuk, sok bennük a zsír, a cukor és a só, ellenben alig tartalmaznak rostot és fehérjét, vitamin és ásványi anyag pedig gyakorlatilag nincs bennük” – nyilatkozta a korábbi cikkünkben megkérdezett dietetikus. 

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
szilva
Nem mindenkinek ajánlott a magyarok egyik kedvenc gyümölcse – Ilyen panaszokat okozhat
Újra erősödik a koronavírus, hamarosan megugorhat a fertőzöttek száma – Mutatjuk, melyik régióban terjedhet a leginkább
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +23 °C
Minimum: +5 °C

A kevés gomolyfelhő és az észak, északnyugat felől érkező, helyenként meg is vastagodó fátyolfelhőzet mellett legalább többórás napsütésre van kilátás csapadék nélkül. A délies szél főként az Alpokalján megélénkülhet, máshol általában gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.A csúcsérték 22 és 25 fok között alakul. Késő estére többnyire 8 és 14 fok közé hűl le a levegő. Vasárnap nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az intim lemosó jobb, mint a tiszta víz. Igaz vagy hamis? – Teszteld higiéniai tudásod! Az intim higiénia kapcsán rengeteg tanácsot hallani, sokszor egymásnak teljesen ellentmondókat is. De vajon mi tesz jót odalent, és mi az, amit jobb lenne elkerülni?
kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.