Így védheted ki az Alzheimer-kór egyik legnagyobb kockázatát

A túlzott fényszennyezés növelheti az Alzheimer-kór kockázatát, különösen a fiatalabb generációkban – derült ki egy chicagói kutatásból.

A világ nagy részén a fények soha nem hunynak ki, hiszen segítik a tájékozódást és visszaszorítják a bűnözést, így biztonságosabbá teszik az utakat. Ez azonban ökológiai, viselkedési és egészségügyi következményekkel jár. Az emberekre nézve ráadásul az egyik legrettegettebb betegség kockázatát is növeli számolt be az amerikai Rush Egyetem kutatásának eredményeiről a Medical X Press.

fényszennyezés, kivilágítás, Európa
A legtöbb városban nagy a fényszennyezés. Fotó: Getty Images

Nagyobb kockázatot jelent, mint a magas vérnyomás

„Kimutattuk, hogy az Egyesült Államokban összefüggés van az Alzheimer-kór előfordulása és az éjszakai fényterhelés között, különösen a 65 év alattiak körében” – mondta a tanulmány első szerzője, Dr. Robin Voigt-Zuwala. A Rush Egyetem Orvosi Központjának docense szerint az éjszakai fényszennyezés fontos kockázati tényezője lehet az Alzheimer-kórnak.

A kutatók tanulmányozták az Egyesült Államok fényszennyezettségi térképeit, és elemzésükbe beépítették az Alzheimer-kór kockázati tényezőire vonatkozó orvosi adatokat is. Minden államra vonatkozóan létrehozták az éjszakai fényintenzitás adatait, és azokat öt csoportba osztották, intenzitásuk alapján.

Eredményeik azt mutatták, hogy a 65 év alattiaknál a magasabb éjszakai fényintenzitás jobban hozzájárul az agyi leépüléssel járó betegséghez, mint bármely más, a tanulmányban vizsgált kockázati tényező, például a cukorbetegség, a magas vérnyomás vagy a stroke.

A kutatók szerint ez arra utalhat, hogy a fiatalabbak különösen érzékenyek lehetnek az éjszakai fényhatásokra. Ennek okára azonban még nem jöttek rá. Remélik, hogy eredményeik segíthetnek az emberek felvilágosításában az éjszakai fény lehetséges kockázatairól:

Az összefüggés tudatosítása képessé teheti az embereket - különösen az Alzheimer-kór kockázati tényezőivel rendelkezőket - arra, hogy egyszerű életmódbeli változtatásokat hajtsanak végre

Így védekezhetsz, ha a lakóhelyeden nagy a fényszennyezés

  1. Használj sötétítő függönyöket!
  2. Aludj szemmaszkban!
  3. Szerelj fel fényerőszabályozókat!
  4. Használj kékfény-szűrőt és válts át meleg fényre a digitális eszközeiden!

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ez a kutyafajta illik hozzád a csillagjegyed alapján – Íme a teljes lista
fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
Csúszik a gyógyszerfelíratás nagy változása – megvan az új időpont
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
agyserkentő ételek
5 gyümölcs, amely csodát tesz az aggyal – Lassíthatják a szellemi hanyatlást
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +19 °C
Minimum: +7 °C

A gomolyfelhők estére a legtöbb helyen feloszlanak, nagy területen kiderül az ég. A dunántúli tájak fölé ugyanakkor egy felhősáv nyúlik be. Az ország döntő részén nem lesz csapadék, legfeljebb keleten fordulhat elő kevés helyen kisebb zápor. Az északnyugati szelet estig még élénk, egy-egy helyen erős lökések kísérhetik, majd mérséklődik a légmozgás. Késő estére 6 és 15 fok közé hűl le a levegő. Szerdán nem érvényesül fronthatás, így a frontérzékenyek szervezetét nem éri extra megterhelés.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!