Hőség: megromolhat a gyógyszer is

A rendkívüli hőségben figyelni kell a gyógyszerek tárolására, van néhány alapvető szabály, melyet nem árt ismerni és betartani - figyelmeztet az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet.

A kánikula nem csak az emberi szervezetet viseli meg, a magas hőmérséklet általában gyorsítja a gyógyszerek hatóanyagainak lebomlását, emiatt pedig csökkenhet egy-egy készítmény hatása is.

Hogyan finanszírozza az állam a gyógyszereket? Drágának tartjuk a gyógyszereket, pedig nagy részükön még társadalombiztosítási támogatás is van, vagyis az ár egy részét az állam fizeti helyettünk. De hogyan dől el, hogy melyik gyógyszert és hogyan támogassák? Kattintson! Sőt, egyes szereknél akár mérgező bomlástermékek is képződhetnek, így fontos, hogy megfelelő hőmérsékleten tároljuk a gyógyszereket - hívja fel a lakosság figyelmét az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet.

A gyógyszeres dobozokon olvasható információk alapján, illetve a betegtájékoztatók segítségével tájékozódhatnak a betegek arról, hogy egy-egy készítményt milyen körülmények között kell tárolni és meddig lehet felhasználni. A forgalomba hozatali engedély jogosultjai a megadott tárolási körülmények és a felhasználhatósági időn belül vállalnak garanciát az általuk forgalmazott termékek minőségéért.

A megadott tárolási utasítástól eltérni nem szabad, fontos, hogy a betegek a gyógyszereiket mindig tartsák az eredeti dobozukban, így szükség esetén azonnal "kéznél van" a tárolás körülményeit is előíró tájékoztató. Alapvető szabály, hogy egyetlen gyógyszert se tartsunk az ablakban, ne felejtsük az autóban, hisz hő hatására megváltozhat annak tulajdonsága, módosulhat stabilitása, így megkérdőjelezhetővé válik alkalmazhatósága.

Azon készítmények, amelyek csomagolásán nincs feltüntetve különleges tárolási körülmény, a gyógyszerminőséget monitorozó vizsgálatok során rövidebb ideig, magasabb hőmérsékleten is stabilnak bizonyultak, így esetükben nem kell nagyon óvatosnak lenni.

A gyógyszerek is megromolhatnak a melegben?

A gyógyszerek is megromolhatnak a melegben?

Hűtőszekrényben csak akkor tárolható gyógyszer, ha ezt a gyógyszer dobozában elhelyezett betegtájékoztató nem tiltja. Ha ugyanis a hőmérséklet túl alacsony, a készítmény állaga, minősége visszafordíthatatlanul megváltozhat. Ugyanez vonatkozik a fagyasztóban való tárolásra is.

Amennyiben bármilyen rendellenesség észlelhető a gyógyszerkészítményen - például megváltozik a színe, külleme, állaga , nagyon porlik vagy elfolyósodik - nem szabad felhasználni még akkor sem, ha még a megadott felhasználási időn belül van! Az ilyen változások legtöbb esetben más, olyan minőségben bekövetkező változást is jelezhetnek, amelynek hatás elmaradása vagy nem kívánt hatás megjelenése lehet a következménye.

A gyógyszerek szavatosságát a tárolási körülmények is meghatározzák, ezért az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet szakértői arra kérik a lakosságot, minden esetben olvassák el és tartsák be a betegtájékoztatóban olvasható tárolásra vonatkozó információkat! Amennyiben elveszítették az alkalmazás feltételeiről szóló iratot, a Házipatika honlapján található keresőben megtekinthetőek a betegtájékoztatók .

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +22 °C
Minimum: +6 °C

Döntően napos idő várható gomolyfelhőkkel, azonban a gomolyok szétterülve néhol átmenetileg felhősebb időszakokat okozhatnak. Csapadékra nincs kilátás. A légmozgás gyenge vagy mérsékelt marad.A legmagasabb nappali hőmérséklet 20 és 24 fok között várható.Késő estére általában 8 és 13 fok közé hűl le a levegő. Szombaton nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!