Rég nem látott járvány tombol az országban: hétszeresére ugrott a betegszám

Több mint kétezer hepatitis A okozta fertőzést regisztráltak 2025-ben Magyarországon, többet, mint a megelőző években összesen.

A tavalyi év 52. hetében összesen 15 új megbetegedésről érkezett jelentés, ezzel a 2025-ös esztendőben diagnosztizált hepatitis A fertőzések száma 2048-ra emelkedett itthon – derül ki a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészti Központ (NNGYK) legfrissebb, hétfőn kiadott jelentéséből. Mint azt alábbi grafikonunk is mutatja, ez az adat többszörösen meghaladja a korábbi évek esetszámait. Beszámoltunk róla: az NNGYK először tavaly márciusban hívta fel a figyelmet a kezdődő járványra, miután az év első két hónapjában 2024 azonos időszakához viszonyítva hétszer több beteget jegyeztek fel az országban. Végül ez a tendencia az év egészében kitartott.

Ezekben a megyékben van a legtöbb hepatitis A fertőzött

Mint azt a Portfolio írja, a Semmelweis Egyetem égisze alatt működő Epidemiológiai és Surveillance Központ helyzetértékelése szerint az esetszámok 2024 48. hetétől kezdődően indultak gyors emelkedésnek. Eleinte Budapest és Pest megye volt leginkább érintett, az év második felében viszont már inkább Borsod-Abaúj-Zemplén és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében gyorsult fel a vírus terjedése. Ez utóbbi területeken kedvezőbbek a körülmények a vírus terjedéséhez, mivel alacsonyabb az ivóvíz- és csatornázottsági szint, illetve hiányosabbak a higiénés gyakorlatok.

A hepatitis A fertőzés tünetei

A hepatitis A vírusa elsősorban a fertőzöttek székletével, egy háztartásban élők között szoros kontaktus útján, közösségekben közös mosdóhasználattal terjed. Fertőzést okozhat széklettel szennyezett víz, jég, szennyezett vízzel locsolt vagy szennyezett kézzel érintett étel is. A kórokozó nagyon ritkán szexuális úton is átadható. Főként olyan helyeken fordul elő, ahol rosszak a higiénés körülmények, vagy nincs megfelelő ivóvízellátás. Az NNGYK tájékoztató oldala szerint tünetként hepatitis A fertőzésre hívatja fel a figyelmet:

  • a hasi fájdalom, puffadás, hányinger, étvágytalanság;
  • rossz közérzet, láz, izom- és ízületi fájdalom;
  • sárgaság (a bőr és a szemfehérje besárgulása).

Gyanúra okot adó tünetek jelentkezése esetén feltétlenül javasolt orvoshoz fordulni. A betegséget az immunrendszer általában magától is képes leküzdeni néhány hét alatt, a teljes felépülés azonban egy-két hónapot is igénybe vehet. Olykor viszont kórházi kezelés válhat szükségessé. Fontos, hogy a gyógyulás alatt kerülni kell az alkoholt, illetve kímélni kell a májat. A megelőzés elsődleges eszköze a rendszeres kézmosás, különösen wc-használatot követően, étkezés és ételkészítés előtt. Ezenkívül sosem szabad megosztani másokkal evőeszközeinket, személyes higiéniai eszközeinket. A vírus ellen orvosi vényre, térítés ellenében védőoltás is elérhető.

Borítókép: Getty Images

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

reggeli
„Mit reggelizzek, ha fogyni akarok?” – Dietetikusok elárulták, mi a legjobb választás
Magnézium vagy D-vitamin: melyiket szedjem? – Mutatjuk, miben segítenek
Hányszor normális pisilni egy nap? – Mutatjuk, mikor jelezhet gondot
5 megoldás a magas reggeli vércukorszintre – Így lenne érdemes kezdeni a napot
tojás
Kiderült, hogy a legjobb tojást enni – Nem a rántotta és nem a tükörtojás a legegészségesebb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +25 °C
Minimum: +13 °C

Többnyire napos időre számíthatunk gomolyfelhőkkel, és elsősorban az Ózd-Szeged vonal mentén alakulhat ki zápor, zivatar. Az északi, északnyugati szél sokfelé megélénkül, helyenként megerősödik, de csapadékgócok környékén is lehet átmeneti szélerősödés. A legmagasabb nappali hőmérséklet 22, 27 fok között várható. Frontátvonulástól ma nem kell tartanunk.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Milyen panaszokat okozhat a krónikus álmatlanság? Teszteld tudásodat! Mennyit tudsz az alvászavarok tüneteiről? Válaszolj 11 kérdésünkre, és kiderül!
kvíz
Mindent tudsz a szexről? Íme 10 kérdés, amelyen sokan elbuknak Sok félreértés övezi a testi szerelem témakörét. Vajon te mennyire vagy képben, ami a szexet illeti?