Hamis koronavírustesztek jelentek meg Európában

Több mint 3,5 millió orvostechnikai eszköz, gyógyszer, fertőtlenítő folyadék és védőeszköz, leginkább maszk forgalomba kerülését akadályozta meg a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a május 11. és július 12. között megrendezett nemzetközi STOP akció keretében.

A vámhatóság az akció során csaknem 200 ezer járművet és 400 ezer személyt ellenőrzött - közölte Bakai Kristóf Péter, a NAV vámszakmai szakfőigazgatója. Az Országos Rendőr-főkapitánysággal, az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézettel (OGYÉI), valamit a Hamisítás Elleni Nemzeti Testülettel (HENT) együttműködve lefoglalták, illetve visszatartották a hamis, nem megfelelő minőségű termékeket. Pomázi Gyula, a HENT elnökhelyettese hangsúlyozta, a nem ellenőrzött forrásból származó gyógyszerek és járvány elleni védekezést szolgáló eszközök nagy veszélyt jelentenek az emberek egészségére, ezen felül megkárosítják mind a legális gyártókat, mind általában véve a hazai gazdaságot.

Nem mindegy, milyen anyagból készülnek a házi készítésű arcmaszkok. Részletek itt.

A nemzetközi STOP akciót a koronavírus-járvány miatt fellendülő illegális gyógyszer- és orvostechnikaieszköz-kereskedelem visszaszorítása érdekében indította a Vám Világszervezet (VVSZ). Mellette több nemzetközi szervezet és a magánszektor érintett szereplői is részt vettek az ellenőrzésekben. Nemzetközi szinten csaknem 1700 rajtaütés történt, ezek során több mint 300 millió egység illegális forrásból származó, esetenként lejárt szavatosságú gyógyszert, 47 millió darab hamisított orvosi felszerelést - maszkokat, kesztyűket, koronavírus-tesztkészleteket, hőmérőket és védőruhákat -, valamint körülbelül 2,8 millió liter ellenőrizetlen forrásból származó kézfertőtlenítő gélt foglaltak le.

A többi között hamisított koronavírustesztekre is lecsaptak a STOP akció keretében

A többi között hamisított koronavírustesztekre is lecsaptak a STOP akció keretében.

Fotó: illusztráció, Getty Images

Emberéleteket veszélyeztetnek a hamis gyógyszerek

A magyarországi akció során átvizsgáltak több mint 100 ezer személyautót, 60 ezernél több teherautót és ezernél több kisbuszt, mintegy ezer vízijárművet, és csaknem hatezer vasúti szerelvényt. Bakai Kristóf Péter hozzátette, hogy csempészett cigarettát és kábítószert is találtak, amit lefoglaltak. Az akció közvetlen célja a fogyasztók és a legális gazdasági szereplők védelme, közvetett célja pedig a szervezett bűnözői körök finanszírozásának megakadályozása volt.

Pomázi Gyula kitért rá, a HENT sok hamis terméket talál a gyógyszerek, az élelmiszerek, illetve a használati tárgyak között is, ezért különösen fontosnak tartják azokat az akciókat, amelyek alkalmasak a hamisítás elleni fellépésre. Hozzátette, egy, a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD), valamint az Európai Unió Szellemi Tulajdoni Hivatala (EUIPO) által készített kutatás szerint 2014 és 2016 között több százezer ember halálát és 4 milliárd euró anyagi kárt okozott a gyógyszerhamisítás világszerte.


A koronavírus-járvány új helyzetet teremtett. Olyan problémákat is a felszínre hozott, amelyek hatásai korábban nem befolyásolták a mindennapi életet - mutatott rá Szentiványi Mátyás, az OGYÉI főigazgatója. Mint mondta, megmutatkozott, hogy az egészségügyi termékek piaca mennyire kitett az Európán kívüli beszállítóknak. A járvány miatt olyan termékek váltak hiánycikké, amelyek korábban olcsón és nagy mennyiségben álltak rendelkezésre, és a hiány miatt megjelentek a hamisított vagy rossz minőségű termékek.

Értékelje a cikket!

Hogy érzi magát? Országos eredmény megtekintése >>
Hogy érzi magát?
Kirobbanó formában van? Válassza ki a lelki- és testi állapotához illő emojit és nézze meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Milyen most a lelkiállapota?
Letargikus vagyok
Kissé magam alatt vagyok
Kiegyensúlyozott vagyok
Jókedvű vagyok
Majd kiugrom a bőrömből
Hogy érzi magát?
Kirobbanó formában van? Válassza ki a lelki- és testi állapotához illő emojit és nézze meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Hogy érzi most magát fizikailag?
Teljesen hulla vagyok
Voltam már jobban is
Átlagos formában vagyok
Jól vagyok
Kirobbanó formában vagyok
Hogy érzi magát?
Lelkiállapot
Fizikai állapot
Legjobban:
Legrosszabbul:
További cikkek
Szóljon hozzá Ön is és olvassa el mások hozzászólásait

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Nincs front

Maximum:
+13, +18 °C
Minimum:
+7, +12 °C

Hazánkban vasárnap délelőtt délen lesz több a felhő, ott ksiebb eső is lehet, máshol alapvetően napos idő lesz.

Egészséget befolyásoló hatások:
gyenge, közepes

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!

Kövesse a Házipatikát:

GyógyszerekGyógyszerkereső
GyógyszerHatóanyag