Halálos mérgek olvadnak ki a grönlandi jégből

Mérgező, veszélyes anyagok, rákkeltő klórvegyületek szabadulhatnak fel, ha elolvad a jég a Grönlandon lévő Camp Century nevű, egykori amerikai katonai kutatóbázis fölött. Ez pedig komoly környezet- és egészségkárosodással fenyeget.

A veszélyre William Colgan, a kanadai York Egyetem kutatója mutatott rá a Geophysical Research Letters című szaklapban megjelent tanulmányában, melynek elkészítésében egy dán, amerikai és kanadai nemzetközi kutatócsapat vett részt.

Az amerikai hadsereg mérnökei 1959-ben kezdtek hozzá a katonai bázis kiépítéséhez Grönlandon a több méter vastag hótakaró alatt. Laborok, kórház, templom és egy mozi is tartozott a bázishoz, ezeket alagutak kötötték össze egymással. Az energiát egy mobil atomreaktor szolgáltatta.

A bázison szolgáló mintegy kétszáz katona hivatalosan sarkvidéki kutatóprojekten dolgozott, a Camp Centurynek azonban titkos feladata is volt: az Iceworm-projekt. Az Egyesült Államoknak Grönland egykori gyarmatosítójával, Dániával kötött szerződésében is elhallgatták a tervet. A projekt célja ugyanis az volt, hogy a bázison Szovjetunió elleni atomrakétákat készítsenek és teszteljenek. A mérnökök azonban megállapították, hogy a jégtömegek a korábban feltételezettnél gyorsabban mozognak, emiatt az alagutakat a beomlás veszélye fenyegeti. 1967-ben ezért az amerikaiak elhagyták a bázist.

Mérgező, veszélyes anyagok, rákkeltő klórvegyületek szabadulhatnak fel, ha elolvad a jég Grönlandon

A hadsereg magával vitte a reaktort, de nagy mennyiségű veszélyes és mérgező anyag maradt hátra: rákkeltő klórvegyületek , poliklorinált bifenilek (PCB), több mint 1890 hektoliter gázolaj, ismeretlen, nagy mennyiségű radioaktív hűtővíz és több ezer liternyi fertőzött szennyvíz. A hótömegekbe zárva úgy tűnt, nem jelenthetnek veszélyt a hulladékok.

"Amikor a megmaradt vegyi anyagokat otthagyták, senki sem gondolta, hogy valaha is felszínre kerülhetnek. Sem az Egyesült Államok, sem Dánia nem tett akkoriban alapvetően semmi rosszat, a világ azonban megváltozott azóta" - mondta William Colgan.

Tanulmányában kifejtette, miként kerülhet a környezetbe mérgező hulladék a Föld felmelegedése következtében. Ez tönkreteheti a közeli ökoszisztémát és az emberi egészségre is káros lehet. Különösen a PCB-k jelentenek nagy veszélyt az emberekre és állatokra, ha bejutnak a felszíni vizekbe.

Nemcsak a munkamánia, a kütyük vagy az elhidegülés okozhat zavart a szexuális életünkben. Végre kiderült, hogy ez is a klímaváltozás számlájára írható: a National Bureau of Economic Research által végzett felmérés szerint a globális felmelegedéssel párhuzamosan csökken a szexuális étvágyunk. Részletek!

Az északi sarkvidéken a hőmérséklet gyorsabban emelkedik, mint a világ többi részén. 2090-re az olvadó jég mennyiségét már nem egyenlíti ki a lehulló hó, emiatt felszínre kerülhetnek a mérgező hulladékok. A jég miatt keletkező repedéseken át viszont már jóval korábban is kerülhet olvadékvíz a szennyezett alagútrendszerbe, amely jelenleg 35 méterrel a felszín alatt található - vélik a tudósok.

Forrás: InfoRádió, MTI

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
téli alvás
Meglepő, min múlik a jó alvás télen – Mutatjuk a szakorvos 2 legfontosabb szabályát
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +5 °C
Minimum: -4 °C

Nagyrészt derült idő lesz, de nyugaton, délnyugaton néhol (zúzmarás) köd képződhet, illetve az északkeleti harmadban csak az éjszaka második felében csökken a felhőzet. Csapadék nem várható. Az északnyugati szél fokozatosan veszít erejéből, majd nyugatira, délnyugatira fordul.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -7 és -1 fok között alakul, de a derült, szélvédett helyeken ennél több fokkal hidegebb is lehet. Tegnap este még hidegfronti hatás érvényesült, ez azonban mára enyhül.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!