Egyre több a halálos baktérium

Egy, a globális fenyegetésekről szóló dokumentum kiemeli: az antibiotikumok helytelen alkalmazása akár oda is elvezethet, hogy egyes bakteriális fertőzésekre a jövőben egészen egyszerűen nem lesz gyógyszer.

Külön fejezetet szentel az antibiotikum rezisztenciának az az összefoglaló, amely a Davosban megrendezett Világgazdasági Fórum éves találkozójára készült el. Több egyetem és magáncég közreműködésével készül el évről-évre a jövő fenyegetéseit feltérképező tanulmány. A dokumentum gazdasági, környezeti, geopolitikai, társadalmi és technológiai folyamatokat egyaránt vizsgál. Olyan tényezőket említ, mint az új élettudományi felfedezések előre nem látható következményei, a krónikus megbetegedések emelkedő száma, az új világjárványok kialakulásának esélye és az antibiotikumoknak ellenálló baktériumok okozta veszély - írja összefoglalójában az ÁNTSZ .

Az emberiség számára a különböző járványos megbetegedések folyamatos fenyegetést jelentenek - emeli ki a Világgazdasági Fórum számára készült összefoglaló. A globális járványügyi biztonság megteremtése érdekében tett lépéseknek köszönhetően a különböző járványok ma már sokkal kevesebb halálesetet okoznak. A korszerű gyógyszerek megjelenésével, a kutatások fejlődésével újabb és újabb betegségek kezelhetők. Vajon mindez elég okot ad-e arra, hogy abban bízzunk: a tudomány majd mindig megment minket? - teszi fel a kérdést a dokumentum.

Az elemzés szerint az emberek indokolatlan biztonságérzete szempontjából az antibiotikum rezisztencia jelenti a legnagyobb kockázatot. Az emberek többsége természetesnek veszi, hogy az antibiotikumok bármikor rendelkezésre állnak, amikor csak szükség van azokra. Csakhogy ez hamarosan a múlté lehet. Minden egyes antibiotikum adaggal erősebb lesz az a néhány baktérium, amelyik már ellenállóvá vált az adott szerrel szemben. Minél speciálisabb a kérdéses gyógyszer, annál hamarabb jelennek meg és szaporodnak az arra rezisztens baktériumok is - hangsúlyozza a tanulmány.

Annak ellenére, hogy napjainkban is számos új készítmény kifejlesztése van folyamatban, szakértők arra figyelmeztetnek, évtizedekkel vagyunk elmaradva a korábbi felfedezések ütemétől. Ennél is aggasztóbb, hogy bizonyos újonnan megjelent halálos baktériumok - a kialakult rezisztenciájuk miatt - sokszor már a legerősebb rendelkezésre álló antibiotikumokra sem reagálnak. Ezeknek az új fertőzéseknek a halálozási aránya akár 50 százalékos lehet. Ráadásul kilátásban sincs olyan gyógyszerkutatás, ami erre megoldást adna. Mindez oda vezethet, hogy a jövőben a legáltalánosabb fertőző megbetegedésekre sem lesz gyógyszer.

Európában évente 25 ezer ember hal meg olyan kórházi fertőzés következtében, amit az antibiotikumoknak ellenálló baktériumok okoznak. Az antibiotikum rezisztencia a kontinensen 600 millió kiesett munkanapért felelős, társadalmi kára pedig 1,5 milliárd euróra tehető.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
szilva
Nem mindenkinek ajánlott a magyarok egyik kedvenc gyümölcse – Ilyen panaszokat okozhat
Újra erősödik a koronavírus, hamarosan megugorhat a fertőzöttek száma – Mutatjuk, melyik régióban terjedhet a leginkább
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +24 °C
Minimum: +6 °C

A fátyolfelhőzet levonulását, valamint a gomolyfelhők feloszlását követően alapvetően derült, száraz idő várható. Hajnalra kevés helyen átmeneti párásság, köd képződhet. Gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.Kora reggelre általában 4 és 10 fok közé süllyed a hőmérséklet, de a hidegre hajlamos helyeken fagypont közelébe hűlhet a levegő, míg a magasabban fekvő helyeken, nagyobb városokban, vízpartokon ennél pár fokkal enyhébb is lehet az idő. Vasárnap nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az intim lemosó jobb, mint a tiszta víz. Igaz vagy hamis? – Teszteld higiéniai tudásod! Az intim higiénia kapcsán rengeteg tanácsot hallani, sokszor egymásnak teljesen ellentmondókat is. De vajon mi tesz jót odalent, és mi az, amit jobb lenne elkerülni?
kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.