Háború Ukrajnában: újra berobbanhat a fertőzés?

A háború alaposan felülírta a járvány elleni védekezést Ukrajnában, de szakértők szerint nem valószínű, hogy emiatt újra berobbanhat a fertőzés a régióban, mert a járvány egész Európában leszállóágban van.

Ukrajna az egyik legalacsonyabb átoltottsággal rendelkező ország a világon. A háború előtt az ukránok mindössze 35 százaléka kapott legalább egy oltást. Azok, akik most kapnak súlyos koronavírus-fertőzést az ostromlott városokban, azzal szembesülhetnek, hogy a kórházak már így is tele vannak háborús sérültekkel és ellátmányhiánnyal, így nem tudják őket ellátni - írta a WebMD .

Koronavírus: a jövőben így élhetünk együtt vele.

A helyzetet nehezíti, hogy az Egészségügyi Világszervezet jelentése szerint Ukrajna kifogyóban van az oxigénből, illetve a meglévő készleteket nem tudják eljuttatni oda, ahol szükség van rájuk. "Az oxigénpalackok önmagukban balesetveszélyesek, szállításuk egy háborús helyzetben különösen nehéz. A blokád miatt a teherautók nem tudják az üzemekből az oxigénkészleteket az ország kórházaiba szállítani, beleértve a fővárost, Kijevet is" - mondta Tedrosz Adhanom Gebrejezusz, a WHO főigazgatója és Hans Kluge, a WHO európai regionális igazgatója.

Ápolónők egy ukrajnai kórházban Kijev mellett 2022. március 2-án.
Ápolónők egy ukrajnai kórházban Kijev mellett 2022. március 2-án. Fotó: Getty Images

Mindenkit érint a háború

Négy héttel az orosz invázió előtt a COVID-megbetegedések száma Ukrajnában mintegy 30 százalékkal csökkent az omikron variáns okozta csúcshoz képest, de még mindig igen magas volt: 100 ezer főre vetítve 62 esetet jelentettek. Összehasonlításul: az Egyesült Államokban jelenleg napi 20 eset jut 100 ezer főre. "A fertőzöttek száma Ukrajnában a háború miatt valószínűleg ismét nőni fog, de a növekedés mértékéről vagy az esetek súlyosságáról nem lesznek hiteles adataink a háború miatt" - mondta Eric Toner, az amerikai Johns Hopkins Kórház virológusa, aki hozzátette: az Ukrajnával szomszédos országoknak is fel kell készülniük a COVID miatt orvosi ellátásra szorulók számának növekedésére. A háborús tudósításokban is látható, hogy Kijevben és Lvivben maszk nélküli tömegek zsúfolódnak össze metróállomásokon, pincékben, és a Magyarországra, Lengyelországba, Romániába és Szlovákiába tartó vonatokon. A háború tehát alaposan felülírta a járvány elleni védekezést Ukrajnában, de szakértők szerint nem valószínű, hogy emiatt újra berobbanhat a fertőzés a régióban, mert a járvány egész Európában leszállóágban van.

A szakértő szerint az is kedvező, hogy Ukrajna nyugati és déli szomszédainál magas az átoltottság. Illetve a népességből feltehetően sokan elkapták az enyhébb tüneteket okozó omikron variánst. Noha ezek az országok nyilvánvalóan sok olyan menekültet fognak befogadni, akik nincsenek beoltva, tisztán kell látni azt is, hogy most minden érintett ország kisebb gondja is nagyobb annál, hogy a járványkezelésre összpontosítson. Bár a háborús helyzet háttérbe szorítja a koronavírus-fertőzés elleni védekezést, az továbbra is zajlik, és "ezek az emberek a háború elől menekülnek, így nem engedhetjük meg magunknak, hogy a járványtól való félelmünkben ne segítsünk nekik" - mondta a virológus.

A hadseregben magasabb az átoltottság

Érdekes kérdés, hogy az ukrán és orosz hadseregeket, illetve a háború lefolyását hogyan érinti a járvány. Egyrészt nyilvánvalóan mindkét hadsereg felkészült a járványra, katonáik körében régóta kötelező az oltás. Ennek köszönhetően mind az orosz, mind az ukrán hadseregben sokkal magasabb az átoltottsági arány, mint a lakosság körében, ahol széles körben elterjedt a vakcinákkal szembeni szkepticizmus. Olekszandr Szirszkij tábornok, az ukrán szárazföldi erők parancsnoka azt mondta a Guardiannak még az orosz invázió előtt, hogy az ukrán hadsereg 99,3 százaléka kapott két adag oltóanyagot, és hogy az emlékeztető oltások is folyamatban vannak. Az orosz hadseregről annyit lehet tudni, hogy novemberig a teljes állomány 95 százaléka kapott védőoltást, 25 százalékuk pedig emlékeztető oltást is Szergej Sojgu védelmi miniszter szerint. "A COVID-19 halálozási aránya 45-ször alacsonyabb a hadsereg körében, mint a teljes lakosság körében" - állította Sojgu egy Putyinnal való találkozón még novemberben.

Olekszandr Szirszkij február elején azt mondta, hogy az ukrán hadseregben szolgáló mintegy 150 ezer katona közül 2400-an fertőződtek meg COVID-dal. A tesztelésekre csak különleges események előtt vagy tünetek esetén került sor, ami arra utalhat, hogy a valós szám sokkal magasabb lehet. Illetve az is jelez valamit, hogy lezárták a látogatók előtt az ukrán katonai bázisokat, hogy megakadályozzák a terjedést. "A járvány nem befolyásolja védelmi terveinket, mert kevesen betegednek meg súlyosan. Továbbra is kötelező a maszkviselés, és biztosítjuk a fertőzöttek kezelését, elkülönítését " - mondta a tábornok.

Ugyanakkor az orosz invázió megindulása alapjaiban írta felül a járvány elleni védekezést, illetve az erről szóló tájékoztatást. A háborús helyzet miatt nincsenek hitelt érdemlő információk a koronavírus terjedéséről, sem ukrán, sem orosz oldalról. Szakértők ugyanakkor azt találgatják, hogy az orosz invázió lelassulásának egyik oka az lehet, hogy egyre több a fertőzött az orosz hadseregben, hiszen előtte sem voltak jó állapotban . Az ukránok már a háború előtt is azt állították, hogy a határon állomásozó orosz csapatok körében egyre gyorsabban terjed a fertőzés, de ezt már akkor és most is érdemes fenntartásokkal kezelni.

Ron Waldman, a washingtoni George Washington Egyetem professzora szerint a háborúk önmagukban kockázatot jelentenek a vírusok terjedése szempontjából. Nagyobb népsűrűség esetén a fertőzött emberek könnyebben érintkezhetnek nem fertőzött emberekkel, és a nagy mobilitás is a koronavírus terjedésének fokozott kockázati tényezőjének tekinthető. Ugyanakkor azt hangsúlyozta, hogy bár a COVID-19 a világ egyes részein egyre jobban terjed, az új fertőzöttek száma Európában és az Egyesült Államokban gyorsan csökken. Szerinte a COVID előfordulása az oltottsági állapottól függetlenül mérséklődik, ami optimizmusra ad okot. A fertőzés egyértelműen leszállóágba került, noha nem tűnt még el teljesen, mondta.

Magyar ötlet inspirálta a lenyelhető mRNS-vakcinát .

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

A rák rejtett csatlósa: egy vitamin segíti a tumorsejtek túlélését
áfonya
Nem hinnénk, de ezt teszi az áfonya a szervezetünkkel
vérnyomásmérés
Rosszul méred a vérnyomásod otthon? Ez az 5 tipikus hiba hamis értéket ad
gyógyteák
Ezt idd este, hogy jó legyen a vércukrod – Dietetikus ajánlásával
A kutyád nem boldog, amikor ezt csinálja – a legtöbb gazdi félreérti
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +22 °C
Minimum: +5 °C

A hidegfront felhő- és gyengülő csapadéksávja tovább halad kelet, délkelet felé. A front átvonulását követően csak átmenetileg mérséklődik a légmozgás, éjféltől északnyugat felől újra egyre nagyobb területen megélénkül, helyenként meg is erősödik az északnyugati szél.Hajnalra 6 és 12 fok közé hűl le a levegő. A nap első fele kedvezőnek ígérkezik, de késő délutáni, esti órákban hidegfront közeledése valószínű.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A kutyának nem kell C-vitamin. Igaz vagy hamis? – Ebből a kvízből kiderül, igazi kutyabarát vagy-e Gazdiként fontos, hogy ismerjük kutyánk táplálkozási igényeit. Mennyire vagy jártas a témában? Teszteld tudásod kvízünkben!
kvíz
Kvíz: a veszettséget az ember is elkaphatja. Igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod! Egyes fertőző betegségeket te is könnyen elkaphatsz kutyádtól vagy macskádtól. Vajon mennyire vagy képben a témával? Új kvízünkben most letesztelheted!