Gőzerővel oltanak Japánban, de lehet, hogy túl későn kaptak észbe

A tokiói nyári olimpia kezdete előtt két hónappal elkezdték felpörgetni az oltási kampányt Japánban.

A nyári olimpia házigazdája, Japán kétségbeesetten igyekszik felgyorsítani oltóprogramját. Tömeges oltóközpontokat nyitottak két nagyvárosban, hogy minél többen megkaphassák a koronavírus elleni vakcinát, és az olimpia kezdetéig sikerüljön visszaszorítani a negyedik hullámot, amivel éppen küzdenek.

Japán koronavírus
Átoltottság szempontjából a japánok nem állnak jól. Fotó: Getty Images

Ahogy arról korábban írtunk , Japánban nagyon alacsony az átoltottság: a 126 milliós országban eddig a lakosság körülbelül 5 százaléka kapott legalább egy részoltást, közülük 2 százalék van túl mindkét dózison. A lassú oltási kampány részben a japánok vakcinák iránti bizalmatlanságának köszönhető, részben annak, hogy a szigetországban múlt hét végéig csak a Pfizer-BioNTech vakcinájával oltottak. Azóta viszont már engedélyezték a Moderna és az AstraZeneca oltóanyagának alkalmazását is. Utóbbi esetében azonban még bizonytalanságra adnak okot a ritka, oltás után jelentkező vérrögképződési rendellenességek , amelyeket világszerte több tucat embernél észleltek. Mindemellett az időpontfoglalási nehézségek, az orvoshiány és a szervezetlenség is gondot okoz.

Tokiói orvosok egy szövetsége a tavalyról az idei évre halasztott nyári olimpia lemondására szólította fel levélben Szuga Josihide japán miniszterelnököt. Részletek!

Több vakcina, több oltott

Az oltási kampány felpörgetése érdekében azóta mozgósították a katonai orvosokat és nővéreket, valamint a fogorvosokat és a nyugdíjas ápolókat is. Az a cél, hogy Tokióban napi 10 ezer, Oszakában pedig napi 5 ezer idős embert tudjanak beoltani a következő 3 hónapban - írja time.com. Szuga Josihide miniszterelnök ígéretet tett rá, hogy július végéig befejezik a 36 millió idős ember oltását.

Japánban február közepén kezdték az egészségügyi dolgozók immunizálását , ám ragaszkodtak a szigorú klinikai vizsgálatokhoz, így a következő csoport tagjai, a 65 év feletti idősek csak április közepétől kapcsolódhattak be.

A japán kormány április végén szigorította a vírus elleni védekezést : jelenleg Tokióban és 8 másik prefektúrában - ahol az ország lakosságának 40 százaléka él - van rendkívüli állapot, mert a COVID-19-es megbetegedések száma még mindig tartósan magas.

Számíthatunk-e "olimpiai" mutáns vírustörzsre?

Eközben az országban tovább erősödnek az olimpiaellenes érzelmek és félelmek: mások mellett a japán orvosok szakszervezetének elnöke is tart a világrendezvény következményeitől. Egész pontosan attól, hogy egy új, "olimpiai" vírustörzs jelenhet meg, miután a sportolókkal együtt - a szigorú óvintézkedések ellenére - az összes koronavírustörzs Tokióba érkezik.

A nyári olimpia, amire több tízezer sportolót, kísérőiket, szakembereket és a média képviselőt várják a világ több mint 200 országából, július 23-án kezdődik.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +18 °C
Minimum: +9 °C

Nagyrészt erősen felhős időre számíthatunk több helyen - nagyobb eséllyel az ország északi felén - esővel, záporesővel, elvétve zivatar is kialakulhat. Az éjszaka második felében megszűnik a csapadéktevékenység, ezzel együtt a felhőzet is felszakad, és hajnalra kiderül az ég. A nyugati, délnyugati szelet erős, főként a front mentén az átmenetileg északnyugatira forduló szelet viharos lökések kísérhetik, majd hajnaltájt veszít erejéből a légmozgás. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire 4 és 9 fok között alakul, de a tartósabban derült és szélcsendes hidegre hajlamos helyeken ennél alacsonyabb értéket is mérhetünk. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra