Földrengés: hogyan lehet túlélni a romok alatt?

A múlt héten óriási, rengeteg halálos áldozattal járó földrengés rázta meg Olaszországot, és azóta is folyamatosak a rengések. Szerencsére hazánk természeti katasztrófáktól nem sújtott területen fekszik, ettől függetlenül előfordulhat, hogy olyan területen tartózkodunk, ahol éppen reng a föld.

A Geology.com tanácsa szerint ilyenkor az egyik legfontosabb dolog, amit tehetünk, hogy nem rohanunk ki a szabadba, inkább az épületen belül tartózkodunk, lehetőleg egy erős asztal alá bújva. Kerüljük az ablakokat vagy a nagyobb bútorok közelségét, amik esetleg ránk dőlhetnek.

Természetesen ezek a tanácsok olyan helyen alkalmazhatóak, ahol megfelelően stabil épületeket emeltek. A 2010-es haiti földrengés után a szakértők inkább azt javasolják, hogy ne valami alá, hanem egy erősebb bútor, mondjuk az ágy mellé feküdjünk, ugyanis ha a falak omlani kezdenek ezek a bútorok felfogják annak zuhanását és olyan terület jön létre körülöttünk, ahol nem nyom agyon a törmelék.

Hogyan tudunk túlélni a romok alatt?

Ha mégis a szabadban ér a földrengés , akkor olyan nyílt területre kell jutnunk, ahol nincsenek épületek vagy elektromos vezetékek, sőt semmi, ami esetleg ránk zuhanhatna. Autóval az út szélére kell húzódni és a járműben megvárni, amíg a földrengés véget nem ér. Kerüljük a hidakat és felüljárókat, és ha folyó közelében vagyunk, próbáljunk minél távolabb megállni tőle. Szintén figyeljünk a magasfeszültségű vezetékekre, esetleg a nagyobb közlekedési táblákra.

Elsősegélydoboz: és használni tudja-e?

Ha mégis ránk omlik a ház, akkor sem kell azonnal pánikba esni. Ha van megfelelő mennyiségű oxigén , akkor a legnagyobb veszélyt le is tudtuk. Vigyázni kell azonban akkor, ha valami ránk zuhan és a mentésnél azt leemelik rólunk, ugyanis fennáll a veszélye az „összezúzódás szindrómának”. Ez akkor következik be, ha az emberre zuhant tárgyat felemelik, és az összenyomott testrészből méreganyagok szabadulnak fel.

Forrás: medicaldaily.com

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

folyadékpótlás
Életkorod alapján ennyi vizet kell innod naponta – Íme a teljes táblázat
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Heti három alkalom már csökkenti a vérnyomást: ez a mozgásforma az egyik leghatékonyabb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: -3 °C

Napos idő lesz kevés fátyolfelhővel, csapadék nélkül. Főként Borsodban és az Alföldön néhol megélénkül az északkeleti, keleti szél.Kora délután 9 és 13 fok között alakul a hőmérséklet. Késő estére -4 és +5 fok közé hűl le a levegő. Anticiklon alakítja időjárásunkat a hétvégén, fronthatás nem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!