Ezt tegyük, ha túlettük magunkat

Decemberben a legtöbb ember kicsit elengedi magát, többet költekezik, többet eszik és iszik, többet tunyul. Ezek az adott pillanatban mind igazán kellemes dolgok, s ezért jó eséllyel túlzásba is visszük őket. Különösen az evést. Mit lehet tenni, mielőtt a jóból megártana a sok?

A népi bölcsesség szerint a teli has rossz tanácsadó. Az egészségünk szempontjából biztosan, mert a szervezet az emésztésre összpontosítja az erőforrásait, s az agy azt súgja, hogy "most nyugi". De a tudatos énünknek, ha jót akarunk magunknak, felül kell írnia a zsigeri üzeneteket.

Séta közvetlenül étkezés után

Az ünnepek közeledtével már hajlamosak vagyunk egyre többet enni, amit csúcsra viszünk karácsonykor. De nem csak a gyomrunkat érdemes felkészíteni, hanem az eszünket is. A legtöbben azt gondolják, hogy egy évben egyszer belefér, ha többször is degeszre esszük magunkat, s ezt egyébként sem lehet elkerülni a nálunk dívó (egyébként a világon sokfelé igen hasonlatos) szokások miatt.

túlevés
Decemberben hajlamosak vagyunk jobban elengedni magunkat

Azaz a túlevés programozott esemény az év végén. Sokan az egész éves fáradság jutalmaként a lakomázást azzal koronázzák meg, hogy az étkezés után elheverednek, ejtőznek, emésztenek. Pedig valószínűleg ez a legrosszabb dolog, amit ilyenkor tenni lehet, állítják a belgyógyászok. Sőt azt javasolják, hogy étkezés után aktívnak kell maradni, egyenesen szükség van egy 10 perces sétára, s később is függőlegesen kell maradni, hogy a szervezet működése amennyire lehet, egyensúlyban maradjon. Tanulmányok azt is kimutatták, hogy egy közvetlenül étkezés után megejtett félórás séta segít szabályozni a vércukorszint nagy étkezés utáni kiugrását. Az étkezés utáni azonnali séta azért fontos - ezt is sikerült kutatásokkal igazolni -, mert jobban segít a fogyásban, mintha egy órával később állnánk neki a gyaloglásnak.

Igyon sok vizet!

A sétából való visszatérés után arra kell fókuszálni, hogy megkönnyítsük az emésztést. Ellent kell állni az alkohol kísértésének, és igyunk helyette sok vizet. A gasztroenterológusok szerint az ivóvíz azért is fontos, mert kifejezetten segít lebontani a cukrot és húst. Kivéve, ha valakinek húgyhólyag vagy a prosztata problémái vannak, állandóan iszogatni kell egy kevés vizet, és ébredés után is ez lehet az első dolog, amit megteszünk.

Vegyen be probiotikumot!

A nehéz és nagy mennyiségű étel elfogyasztása után nem érdemes gyomorerősítő készítményeket, vagy méregtelenítő gyógyteákat magunkba dönteni, mert ezek leginkább tényleg csak hashajtásra jók, annak minden kellemetlenségével együtt. Ehelyett inkább olyan recept nélkül is beszerezhető probiotikus készítményeket kell alkalmazni, amelyek megtámogatják az emésztést, s a "jó" baktériumok egyensúlyba hozzák a bélflórát.

Egy reggeli edzés mindent visz

Ez elsőre borzasztóan hangzik, hiszen ki akarná egy nagy lakomázás után másnap a testét kondigépeken gyötörni, vagy nyakába venni az utcát, parkot az év más időszakában is fárasztó kocogásra. Pedig a reggeli tréning nagyon hatékonyan segít elégetni az előző nap lenyomott kalóriákat. Nem kell nagyon keményen dolgozni, csak éppen annyira, hogy a fittség megmaradjon. Egyébként pedig a heti 3-5 napon folytatott kardioedzés és néhány erősítő tréning már nagyon kielégítő.

Reggel ne a maradékok levadászása legyen a főtevékenység

Az előző napi "nagy zabálás" után másnap sokan egyáltalán nem kívánják a reggelit, de ha mégis ennének valamit, az nagyon könnyű legyen. A sovány fehérje, a rostok és az összetett szénhidrátok, illetve az egészséges (alacsony káros koleszterin tartalmú) zsírok, olajok fogyasztása a javallott.

A cél, hogy ne essünk bele a veszélyes éhezés/túlevés ciklusba. A túlfogyasztás miatt kihagyott étkezés által felerősödő éhségérzet újabb túlevést idézhet elő, mert a mardosó éhségérzet ellensúlya a kapkodó evés lehet. A cukros italoktól, gyümölcslevektől és a cukrozott kávétól pedig távol kell maradni. A víz még mindig a legjobb ital.

Nem a túl sok elfogyasztott kalória miatt van olyan sok túlsúlyos ember, hanem azért, mert nem mozgunk eleget - állapította meg egy kutatás. Részletek!

A kalóriadeficit megtervezése

Az ünnepek környékén érdemes megtervezni a fokozatos kalóriadeficitet, s a "kajálós" időszak után a következő hetekre elosztva olyan kalóriamennyiséget tartalmazó étkezési programot érdemes kialakítani, amely a korábban felszedett feles energiatartalékoktól megszabadít.

Nem szabad drasztikus kalóriamegvonással próbálkozni, mert az túl nagy terhet rak a szervezetre, és az éhség miatti extra "evészetek" miatt könnyen a visszájára fordulhat. Ehelyett fokozatos kalóriacsökkentést kell megvalósítani, és akár naplózni is a táplálékfelvételt. S persze a rendszeres testmozgást sem szabad elhanyagolni. A fogyókúrára pedig gondolni sem érdemes, mert a kampányszerű dolgok csak kevés embernél hoznak tartós eredményt.

Forrás: thrillist.com

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

folyadékpótlás
Életkorod alapján ennyi vizet kell innod naponta – Íme a teljes táblázat
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
Hasnyálmirigy-gyulladás: ez segít meggyógyulni magyar kutatók szerint – Mutatjuk, min kell változtatni
Heti három alkalom már csökkenti a vérnyomást: ez a mozgásforma az egyik leghatékonyabb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: -3 °C

Általában napos, száraz idő várható, de a Dunántúlon lehetnek felhősebb körzetek is - elsősorban a nyugati megyékben. Alapvetően gyenge vagy mérsékelt lesz a légáramlás, csupán Sopron környékén élénkülhet meg időnként a délies irányú szél. Kora délután 8 és 12 fok közötti értékeket mérhetünk. Késő este -5 és +6 fok között alakul a hőmérséklet, elsősorban a kevésbé felhős északkeleti országrészben, esetleg északnyugaton fagyhat. Anticiklon alakítja időjárásunkat, fronthatás ma sem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Édeset, sósat vagy savanyút kívánsz? 6 kérdésből kiderül, mit üzen a tested A csoki, a chips vagy a savanyúság után sóvárogsz? Emögött nemcsak megszokás vagy stressz állhat, bizonyos esetekben tápanyaghiány, hormonális változások vagy életmódbeli tényezők is szerepet játszhatnak.
7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!