Évente 2500 magyar hal meg amiatt, hogy egyesek helytelenül szednek antibiotikumot!

Az utóbbi 5-10 évben riasztóan sok antibiotikum ellen szerzett védettséget (rezisztenciát) több baktérium, ez pedig azzal a veszéllyel fenyegeti az emberiséget, hogy egyes betegségeket nem tudnak majd gyógyítani az orvosok - figyelmeztettek szakemberek a második Európai Antibiotikum Napon.

Tüdőgyulladás

Magyarországon évente mintegy 90 ezer nosocomiális (egészségügyi ellátás során szerzett) fertőzés és 2500 nosocomiális fertőzéssel összefüggő halálos eset fordulhat elő - mivel az egészségügyi intézményekben multirezisztens, tehát minden antibiotikumnak ellenálló kórokozók okoznak fertőzést!

A becsült többlet ápolási nap 350 ezer, a becsült többletköltség pedig 4,8 milliárd forint évente.

Az antibiotikumok fantasztikus karriert futottak be, olyan betegségeket képesek a segítségével gyógyítani, amelyek előtte halálosak voltak, épp ezért kell megbecsülnünk ezt a kincset, és meg kell őriznünk gyógyszereink hatékonyságát. Az antibiotikum nem cukorka, nem kapkodhatunk be belőle csak úgy kedvünk szerint! - mondta dr. Melles Márta, az Országos Epidemiológiai Központ főigazgatója.

Az orvosok nap mint nap szembenéznek azzal a kihívással, hogy a betegek egy része antibiotikumot akar a betegsége kezelésére még akkor is, ha az orvos nem írna fel gyógyszert.

A jövő a gyorsteszteké - mondta a dr. Balogh Sándor, az Országos Alapellátási Intézet főigazgatója, aki szerint a háziorvosoknak azért megvan a diagnosztikai képességük arra, hogy teszt nélkül elkülönítsék a vírusfertőzést a bakteriális fertőzéstől, illetve eldöntsék, hogy a létező sokféle antibiotikum közül melyiket kell használni a baktérium elpusztítására.

Orrmelléküreg- gyulladás

Ha az orvos rossz gyógyszert választ, vagy a beteg nem a kellő dózisban, nem a kellő ideig szedi az antibiotikumot (tehát megszegi az előírásokat), akkor azzal a benne élő és betegséget okozó baktériumnak megtanítja, hogy miként védekezzen a hatóanyaggal szemben, tehát előállít a szervezetében egy rezisztens kórokozót.

A szuperbaktériumoknak is nevezett rezisztens baktériumok jelenléte miatt hosszabb ideig tartanak a betegségek, gyakrabban alakulnak ki szövődmények, melyek szélsőséges esetben akár halálhoz is vezethetnek - és egyre több ilyen baktérium található meg a környezetünkben, akár tömegközlekedési eszközön is megfertőződhetünk egy ilyen multirezisztens kórokozóval.

A felelős gyógyszerfogyasztásra tehát nem csak saját egészségünk, de környezetünk védelme érdekében is figyelnünk kell!

Az uniós országokban többek között a sokak által jól ismert Escherichia coli baktérium esetében is növekszik az antibiotikum rezisztencia mértéke. Az ECDC 2009 szeptemberében publikált felmérése szerint az Európai Unióban évente 25.000 beteg hal meg bizonyos multi-rezisztens baktériumok okozta fertőzés következtében.

Középfülgyulladás

Hatékony antibiotikumok nélkül egy egyszerű sebfertőzés, vagy tüdőgyulladás is halált okozhat, s e gyógyszerek nélkül például transzplantációt sem lehet végezni - tehát meg kell óvni gyógyszereink hatékonyságát azzal, hogy csak a szükséges esetben szedjük őket és az orvosi előírásnak megfelelő módon és ideig.

A helytelen antibiotikum-használat miatti rezisztencia az oka annak, hogy Európa 27 tagállamában - 498 millió lakost érintően - évente mintegy 4 millió úgynevezett nosocomiális, tehát egészségügyi ellátás során szerzett fertőzés fordul elő, amely hozzávetőleg 16 millió többlet ápolási napot és 7 billió euró plusz költséget jelent!

Az Európai Antibiotikum Nap az Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központ (ECDC) kezdeményezése.

Kéky Kira

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
Csúszik a gyógyszerfelíratás nagy változása – megvan az új időpont
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +19 °C
Minimum: +7 °C

Közepesen vagy erősen felhős ég mellett többórás napsütés valószínű. A Dunától keletre néhol futó zápor esetleg előfordulhat. A Dunántúlon az északi szelet élénk, időszakosan erős széllökések is kísérhetik, a Dunától keletre azonban gyenge marad a légmozgás.A legmagasabb nappali hőmérséklet 17 és 21 fok között várható.Késő estére 8 és 14 fok közé hűl le a levegő. Pénteken nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!