Európa legkövérebb nemzete a magyar

Az OECD 2016-os felmérése szerint a magyar Európa legkövérebb nemzete: a lakosság 30 százaléka túlsúlyos.

Az adatok szerint már gyermekkorban sem állunk túl jól ezen a téren, hiszen életkortól függően gyermekeink 20-25 százaléka túlsúlyos vagy elhízott. A magyarok nem állnak egyedül a problémával. Világviszonylatban manapság 110 millióra becsülik a túlsúlyos gyermekek (2-19 évesek) számát, ráadásul ma már kétszer annyian vannak, mint 1980-ban voltak. Az orvosok, dietetikusok figyelme ezért irányult az elhízás okainak kutatása felé - írja az Uniomedia.com értesüléseire hivatkozva a Medicalonline .

Az elhízott anyukák anyatejének összetétele is előnytelenül alakul
Az elhízott anyukák anyatejének összetétele is előnytelenül alakul

Mikor dől el, hogy elhízunk-e? Már a kismama táplálkozási szokásai is befolyásolhatják, hogy a születendő baba felnőttként túlsúlyos lesz-e. A legújabb felmérések arra is rámutattak, hogy a kisgyermekkori elhízás, a gyermekkori alvászavarok, a korai kamaszodás további rizikófaktorok a felnőttkori túlsúly kialakulásában.

A hagyományos álláspont szerint az elhízást elsősorban a bevitt és a felhasznált energia közötti egyensúly megbomlása okozza. A legújabb kutatások azonban arra mutattak rá, hogy a jelenség jóval komplexebb megközelítést igényel. Nemcsak a felnőttkori életmód és a diéta, de már a szülők életmódja, a kismama táplálkozása is döntő szerepet játszik a későbbi túlsúly kialakulásában.

A magzati kor, a csecsemőkor, a kisiskolás (5-7 év) és a kamaszkor azok az életszakaszok, amelyek eldöntik a felnőttkori túlsúlyra való hajlamot. Ezekben az életkorokban zajlik le az úgynevezett metabolikus imprinting, vagyis ekkor véssük be azokat a mintákat, amelyek meghatározzák felnőttkori anyagcserefolyamatainkat. A gyermek fogantatásától számított első 1000 nap , vagyis az első két életév - a kutatások szerint - alapvetően határozza meg a hajlamot a fiatal- és felnőttkori elhízásra.

A fogantatáskori túlsúly, illetve a terhesség alatti túlzott súlygyarapodás 5-6-szorosára növeli a gyermek elhízásának esélyét. A túlsúllyal születő csecsemők nagyobb eséllyel lesznek felnőttként is kövérek. A felmérések azt is megmutatták, hogy a túlsúly kockázata annál kisebb, minél tovább táplálták a gyermeket kizárólag anyatejjel. A legújabb kutatások szerint az elhízott anyukák anyatejének összetétele is előnytelenül alakul. Anyatej hiányában ugyanakkor az alacsony fehérjetartalmú tápszer csökkentheti a későbbi elhízás kockázatát.

"Az anyatej a legmegfelelőbb táplálék a csecsemők számára" - hangsúlyozta dr. Molnár Dénes, a PTE Gyermekgyógyászati Klinika professzora. "Az anyatej fehérjetartalma ugyanis a legmegfelelőbb formában és mennyiségben alkalmazkodik a csecsemő változó szükségletéhez. Ha a szoptatás valamilyen ok miatt nem megoldható, a szülőknek javasolt olyan tápszert választaniuk, amely az anyatejhez hasonló minőségben és a legalacsonyabb mennyiségben tartalmazza a fehérjét, hatékonyan hozzájárulva ezzel a gyermekkori elhízás megelőzéséhez."

A legfrissebb kutatások érdekessége az is, hogy összefüggést találtak a gyermekkori alvászavarok és az elhízás, az inzulinrezisztencia, sőt a mozgásszegény életmód és a helytelen táplálkozási szokások kialakulása között, noha ennek konkrét okát még nem találták meg. Gyermekkorban (6 éves kor körül) tovább folytatódik a bevésődés: akik ekkor elhíznak - vagy továbbra is túlsúlyosak maradnak -, felnőttkorban nagyobb valószínűséggel rendelkeznek majd magas testömegindexszel , túlzott mennyiségű zsírszövettel és széles derékkal.

A kamaszkor a táplálkozás szempontjából rendkívül érzékeny életszakasz, hiszen ekkor gyorsul fel a növekedés és ezzel az energiabevitel. Hogy a pubertáskor milyen életkorban jön el, fontos tényező, a felmérések szerint ugyanis a korai serdülés szintén hozzájárulhat a felnőttkori túlsúly kialakulásához.

Az újabb kutatások fényében az orvosoknak és a dietetikusoknak a jövőben az eddigieknél átfogóbb helyzetképre, a csecsemő- és gyermekkori táplálkozás és életmód ismeretére is szükségük lesz, hogy a járványként terjedő elhízás megfékezésére hathatós megoldást tudjanak ajánlani - nemcsak a túlsúllyal küszködőknek, hanem már a babát váró szülőknek is.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +5 °C
Minimum: -4 °C

A látási viszonyok javulnak. A délnyugati országrészben tovább csökken a felhőzet, de a határ közelében maradhatnak tartósan borult tájak, illetve napközben az északkeleti harmadban is befelhősödik az ég. Másutt az időszakosan megnövekvő, átmenetileg akár meg is vastagodó fátyolfelhőzet mellett általában többórás napsütés várható. Csapadék nem valószínű. Az északnyugati szelet néhol élénk lökések kísérhetik.A legmagasabb nappali hőmérséklet 2 és 7 fok között várható. Késő estére -4 és +3 fok közé hűl le a levegő. Időjárásunkat ezekben a napokban anticiklon alakítja. Számottevő fronthatás legközelebb vasárnap érvényesülhet, amikor észak felől egy hidegfront éri majd el várhatóan a térséget.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!