Erre figyelmeztet a vezetésoktató a hőségben

A közelmúltban több olyan súlyos közúti baleset is történt itthon, amelyekben felmerül a nyári forróság szerepének lehetősége.

Legutóbb szerda délután egy 67 éves nő ütközött személyautójával félig frontálisan egy kisbusznak Kunfehértó közelében. Az RTL Híradó riportja szerint a nő nem egy kanyarba érve nem követte annak ívét, így áttért a szemközti sávba, és ebből alakult ki a baj. Múlt pénteken is hasonló baleset következett be Tiszaföldvár közelében. Akkor egy 70 év feletti férfi sodródott át egy egyenes útszakaszon a másik sávba, éppen egy szemből érkező tejszállító kamion elé. Valószínűsíthetően rosszul lett, ezért hagyta el a saját sávját. Az ütközés következtében súlyosan megsérült.

A történtek kapcsán, illetve a nyári veszélyekről Gombkötő Ferenc vezetéstechnikai szakértő nyilatkozott az RTL Híradónak. Elmondta, hogy a meleg időjárás és a frontváltozások nagyon megviselhetik a szervezetet, különösen idősebb életkorban. Éppen ezért nagyon fontos, hogy kellő elővigyázatossággal közlekedjünk az utakon. „Figyeljünk arra, hogy ha lehetséges, akkor használjunk légkondicionálót, igyunk sok folyadékot, és fáradtan ne üljünk a volán mögé” – tanácsolta a szakember az interjúban.

Az előttünk álló hétvégén ismét nagyon fülledt és meleg időjárásra számíthatunk. Egy-egy záport, zivatart leszámítva a napsütés dominálja majd a szombatot és a vasárnapot a meteorológusok előrejelzése szerint. Eközben a nappali csúcshőmérséklet a legmelegebb tájakon a 37 Celsius-fokot is elérheti a hét utolsó napján.

Borítókép: Getty Images

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

folyadékpótlás
Életkorod alapján ennyi vizet kell innod naponta – Íme a teljes táblázat
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Heti három alkalom már csökkenti a vérnyomást: ez a mozgásforma az egyik leghatékonyabb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: -3 °C

A párásság valamint a ködfoltok feloszlását követően derült vagy fátyolfelhős, napos, száraz időben lesz részünk. Főként Borsodban és az Alföldön délelőtt megélénkül az északkeleti szél.Kora délután 8 és 12 fok között alakul a hőmérséklet. Késő estére -4 és +5 fok közé hűl le a levegő. Anticiklon alakítja időjárásunkat a hétvégén, fronthatás nem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!