Enyhül a járvány itthon

Nem várható, hogy a következő napokban ismét ugrásszerűen nőne a koronavírusos betegek száma.

A járvány 5. hulláma a 4. héten elérte a csúcsot, azóta stagnál, enyhül - mondta Galgóczi Ágnes, a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) járványügyi osztályvezetője az M1-nek csütörtökön. A szennyvízben a koronavírus koncentrációja egyelőre magas szinten stagnál, de a regisztrált fertőzöttek száma folyamatosan csökken, az 5. héten 13, a 6. héten 32 százalékkal, tehát elindult a járványhullám leszálló ága. A jelenlegi adatok alapján nem várható az esetszámok újabb ugrásszerű növekedése - jelezte.

A 30-50 közöttieknél van a legtöbb új fertőzött

Az elmúlt két hétben a 30-50 év közöttieknél volt a leggyakoribb a fertőzés, előzőleg inkább a gyerekeknél - tette hozzá. Az igazolt fertőzöttnek továbbra is hét napra kötelező a karantén, de ez öt nap után véget érhet, ha időközben negatív lesz a teszt és jelentősen enyhülnek a tünetek, ami egyébként ebben a járványhullámba, az omikronnál már két-három nap után is gyakori - közölte.

Nem várható, hogy ugrásszerűen nőne a betegek száma. Fotó: Getty Images
Nem várható, hogy ugrásszerűen nőne a betegek száma. Fotó: Getty Images

Erre a megbetegedésre nincs speciális terápia, a vírusos betegségeknél általában szokásos pihenést, a nagyobb folyadékbevitelt, a D-vitamint , a tünetek enyhítését, a lázcsillapítást javasolják a szakemberek. Akinek pozitív a tesztje, vagy tüneteket észlel, azonnal forduljon háziorvosához! - kérte Galgóczi Ágnes.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

folyadékpótlás
Életkorod alapján ennyi vizet kell innod naponta – Íme a teljes táblázat
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Heti három alkalom már csökkenti a vérnyomást: ez a mozgásforma az egyik leghatékonyabb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: -3 °C

Napos idő lesz kevés fátyolfelhővel, csapadék nélkül. Főként Borsodban és az Alföldön néhol megélénkül az északkeleti, keleti szél.Kora délután 9 és 13 fok között alakul a hőmérséklet. Késő estére -4 és +5 fok közé hűl le a levegő. Anticiklon alakítja időjárásunkat a hétvégén, fronthatás nem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!