Ennyit költhet karácsonykor játékokra egy magyar család

A megugró árak miatt mélyebben a zsebünkbe kell majd nyúlnunk idén karácsonykor.

Idén karácsonykor átlagosan 15,5 ezer forintot költenek játékra a magyarok az online üzletekben és 12 ezer forintot a hagyományos áruházakban a REGIO Játékkereskedelmi Kft. felmérése alapján; az átlagos kosárérték 3,5 illetve 10 százalékkal haladja meg a tavalyit - közölte a cég az MTI-vel. Az összes ajándékra a cég kutatásában résztvevők 35 százaléka 40-80 ezer forint közötti összeget, 20 százaléka pedig 80 ezer forintnál is többet áldoz.

November közepétől indult a roham

A játékpiac legerősebb időszaka november közepén indul. A cég tapasztalatai szerint idén is az éves forgalom 40 százaléka fog a karácsony előtti másfél hónapban realizálódni. A karácsonyi időszakban akár négy-ötszörös forgalomnövekedéssel is lehet számolni. "A karácsonyi játékvásárlás egyik fontos jellemzője, hogy erre az ünnepre tartogatják a szülők a legnagyobb értékű ajándékokat, ráadásul a gyerekek ilyenkor akár 3-4 játékot is kaphatnak egyszerre - mondta Gyaraki Dávid, a REGIO ügyvezető helyettese a közlemény szerint.

karácsony
Sokaknak okozhat fejtörést a karácsonyi ajándékok beszerzése. Fotó: Getty Images

Az igazi roham a karácsonyi ajándékokért november közepén kezdődik, melyet a vállalat friss, 2300 fő részvételével végzett kutatása is megerősít. Tízből hatan indulnak a beszerző körútra ebben a hónapban, tízből ketten már októberben letudták a vásárlást, decemberben így a válaszadók csupán 10 százalékának kell ajándékot keresnie. A szakértő szerint az internetes vásárlás még mindig felfelé ívelő fázisban van, idén 16 százalékkal nőtt az online tranzakciószám.

A REGIO felmérése alapján minden második 14 éven aluli gyermek több mint 3 ajándékot fog kapni idén karácsonyra, leginkább játékot, könyvet és ruhát találnak majd a csomagolópapír alatt. A legnépszerűbbek idén a kreatív-, fejlesztő- és társasjátékok, de a LEGO és más építőjátékok, valamint az autók, a kirakósok és a játékbabák is közkedvelt meglepetésnek számítanak. 

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +22 °C
Minimum: +6 °C

Döntően napos idő várható gomolyfelhőkkel, azonban a gomolyok szétterülve néhol átmenetileg felhősebb időszakokat okozhatnak. Csapadékra nincs kilátás. A légmozgás gyenge vagy mérsékelt marad.A legmagasabb nappali hőmérséklet 20 és 24 fok között várható.Késő estére általában 8 és 13 fok közé hűl le a levegő. Szombaton nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!