Ennyi magyarnak gyengék a csontjai

Mintegy 900 ezer embert érint ma Magyarországon a csontritkulás. Sokan nem is tudják azonban, hogy betegek, illetve hogy veszélyben vannak.

Milyen problémákat okozhat a kezeletlen oszteoporózis? Részletek itt.

A csontritkulás az egyik legnagyobb népbetegségnek számít ma Magyarországon. Körülbelül 800-900 ezren szenved benne, nagy részük azonban nem is tud róla, és legfeljebb 15-20 százalékuk áll bármilyen orvosi kezelés vagy gondozás alatt - nyilatkozta az InfoRádiónak Takács István, a Magyar Osteoporosis és Osteoarthrológiai Társaság elnöke. Hozzátette, a kórkép tünetei igen szegényesek. Figyelmeztető jel elsősorban a testmagasság legalább öt centiméteres csökkenése lehet.

A csonttörés jelentősen fokozza a csonttörések kockázatát
A csontritkulás jelentősen fokozza acsonttörésekkockázatát. Fotó: iStock

A szakember leszögezte, csontritkulás esetén megfelelő kezeléssel legalább a felére csökkenthető a törési kockázat. Itthon ugyanakkor az esetek nagy részében már csak akkor ismerik fel a betegséget, amikor a szövődménye is megjelent, azaz bekövetkezett a csonttörés. Takács István szerint éppen ezért jóval nagyobb társadalmi figyelmet kellene fordítani erre a betegségre, amely kialakulásának kockázata nőknél a változókor után, férfiaknál pedig körülbelül 65 éves kor felett emelkedik meg.

A Magyar Osteoporosis és Osteoarthrológiai Társaság által elindított Tovább ne törj! program keretében kockázatfelmérő kérdőívek segítségével igyekeznek megtalálni azokat, akiknél magasabb a csontritkulás megjelenésének veszélye. A szervezet elnöke kifejtette, a kampányhoz idén már háziorvosok is csatlakoztak, így családorvosi rendelőknek elvégezhető az úgynevezett FRAX-teszt, amely tehát képes előre jelezni a csontritkulás kialakulását.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

Szellemszéklet: mit jelent pontosan? – Ezt üzeni vele a szervezet
magyar egészségügy
Hegedűs Zsolt elárulta az első reformot – Nagy változások lesznek az egészségügyben
magnézium szedése
Magnézium: mikor vegyük be, hogy nyugodtan aludjunk tőle? Szakértő elárulta a titkot
Itt látszik a laborleleteden, ha már károsodott a veséd
bőrrák
Hogy néz ki a bőrrák? – Képeken mutatjuk a gyanús elváltozásokat
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +19 °C
Minimum: +5 °C

A nyugati, délnyugati harmadban egyre nagyobb területen vastagszik, záródik a felhőzet, másutt általában derült vagy kissé felhős idő ígérkezik, de egyes körzetekben felhősebb lehet az ég. Kisebb eső, zápor a délnyugati határ mentén előfordulhat. Főképp északkeleten, majd estétől nagyobb területen kísérhetik élénk lökések az északkeleti szelet.Késő estére 8 és 15 fok közé hűl a levegő.Hajnalra általában 5 és 11 fok közé hűl le a levegő, de a szélcsendes, északi határ menti helyeken ennél esetleg hidegebb is lehet. Fronthatás ma nem érvényesül, így a frontérzékenyek szervezete pihenhet.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: az UV-sugárzás a felhőkön is áthatol. Igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod! A napsugárzás egyszerre nélkülözhetetlen és veszélyes: szükségünk van rá a D-vitamin-termeléshez, ugyanakkor komoly egészségügyi kockázatokat is hordozhat. Kvízünkből megtudhatod azt is, milyen tévhitek élnek vele kapcsolatban az emberek fejében.
kvíz
Kvíz: felismered képről az emberi szerveket? – Teszteld az anatómiai tudásod! Mennyire vagy jártas az anatómiában? Felismernéd képek és pozíciójuk alapján az emberi belső szerveket? Tedd próbára tudásod kvízünk segítségével!