Eltűnik az emberre is veszélyes féregbetegség

Tavaly csak 14 embert fertőzött meg a guineaféreg a világon, a szakemberek szerint hamarosan egyetlen ember sem betegszik már meg miatta.

Tavaly már mindössze 14 emberben diagnosztizálták a guinea-, más néven medinaférget világszerte, ezzel akár meg is valósulhat Jimmy Carter volt amerikai elnök álma, hogy még életében teljesen kiirtsák az emberek köréből ezt a féregbetegséget - közölte az atlantai Carter Center. A központot a volt amerikai elnök és felesége, Roslynn hozta létre, hogy világszerte közegészségügyi kampányokat indítsanak és finanszírozzanak a drakunkuliázis nevű féregbetegség kiirtására.

A leggyakoribb élősködők a testünkben Sokkal gyakrabban fertőzik meg paraziták az emberi szervezetet, mint sokan gondolnák, mi több, olykor észre sem vesszük, hogy nem vagyunk egyedül a bőrünkben. Lássuk, milyen élőlényekkel kell kényszerűen együtt élnünk .

Óriási eredmény a féregellenes program

Egy évvel korábban még 27 esetet jelentettek Afrikából. A tavaly eseteket mindössze négy országban, Csádban, Etiópiában, Dél-Szudánban és Maliban észlelték. Az adatok látványos javulást tükröznek a globális féregellenes kampány kezdőévéhez, 1986-hoz képest, amikor 3,5 millió ember szervezetébe jutott be a parazita az egészségtelen ivóvízzel.

A drakunkulizást a guineaféreg (más néven medinaféreg, dracuncula medinensis) nevű fonalféregfajta okozza. A féreg petéit a vízibolha terjeszti, és akkor kerül a szervezetbe, amikor az emberek állatokkal közösen használt vízforrásokban fürdenek, mossák a ruháikat és ezt a vizet isszák, azaz a legszegényebbek betegsége. Egy féreg egymillió pete lerakására is képes.

Tavaly már csupán 14 embert fertőzött meg a guineaféreg a világon. Fotó: Getty Images
Tavaly már csupán 14 embert fertőzött meg a guineaféreg a világon. Fotó: Getty Images

A lárvák az emberi szövetben kelnek ki és szaporodnak, majd az akár egyméteresre is megnövő féreg a bőrön át - legtöbbször a kézen és a lábon át - kirágja magát, miután peték ezreit hagyja a szervezetben. A betegség nem halálos, de a féreg okozta fájdalom akár három hónapra is munkaképtelenné teheti az embereket, a féregtelenítés is hetekig eltarthat. Gyógyszer és védőoltás nincs ellene. Ehelyett vízszűrőket osztanak ki és enyhe hatású rovarirtóval irtják a hordozóját a vizekben. A falusiak figyelmét felhívják, hogy csak biztonságos vizet igyanak, és ne használjanak fertőzött vizet.

"Óriási eredmény a féregellenes programban, hogy elmondhatjuk, egy nyolcmilliárd lakosú bolygón mindössze 14 ember fertőződött meg a parazitával" - jelentette ki Adam Weiss, a Carter Center drakunkulizásellenes programjának igazgatója. Az állatok, köztük a kutyák és macskák körében is 45 százalékkal csökkent a drakunkulizás előfordulása 2021-ben az egy évvel korábbihoz képest a Carter Központ adatai szerint.

A 97 éves exelnök egyik életcéljának tűzte ki a féregbetegség felszámolását. Carter elborzadva nézte az 1980-as években, amint egy hosszú féreg kimászott egy asszony mellkasából Ghána egyik északi, eldugott vidékén. Eltökélte, hogy fellép a betegség kiirtásáért, és akkor úgy vélte, ez a harc tíz évig fog tartani. Ghánában 2011-ben hirdettek győzelmet a féreg fölött.

A drakunkuliázis lehet az első, parazita okozta betegség - és az 1979-ben felszámolt himlő után a második betegség -, amelyet sikerül világszerte eltörölni. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerint azonban a legutolsó eseteket a legnehezebb felszámolni, mert többnyire elszigetelt, távoli és nehezen megközelíthető térségekben fordulnak elő.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

folyadékpótlás
Életkorod alapján ennyi vizet kell innod naponta – Íme a teljes táblázat
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Heti három alkalom már csökkenti a vérnyomást: ez a mozgásforma az egyik leghatékonyabb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +11 °C
Minimum: -3 °C

Napos idő lesz kevés fátyolfelhővel, csapadék nélkül. Főként Borsodban és az Alföldön néhol megélénkül az északkeleti, keleti szél.Kora délután 9 és 13 fok között alakul a hőmérséklet. Késő estére -4 és +5 fok közé hűl le a levegő. Anticiklon alakítja időjárásunkat a hétvégén, fronthatás nem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!