Életveszélyt jelenthet a sofőrökre a mikroalvás

A fáradt sofőrökön felülkerekedő mikroalvás néhány másodperces kontrollvesztéssel jár csupán, ez azonban életveszélyes balesetekhez is elégséges lehet.

A mikroalvás általában néhány másodpercig tartó mély, öntudatlan állapot, mely alapvetően a fáradtságra vezethető vissza. A szem sokszor le sem csukódik, de a sofőr képtelen reagálni ilyenkor, ami miatt rengeteg baleset történik - hívja fel a figyelmet a Baleset-megelőzés posztja alapján a Vezess.hu.

autóvezetés
Néhány másodpercig tart, mégis súlyos veszélyt jelenthet. Fotó: Getty Images

Egy korábbi tanulmány szerint, aki elbóbiskolva ütközik, mintegy 50 százalékkal valószínűbb, hogy súlyos vagy halálos sérülést szenved el, ami logikus, hiszen ha alszunk, sem kormányozni, sem fékezni nem tudunk. Egy ausztráliai közlekedésbiztonsági szervezet is felhívta a figyelmet a veszélyre, akik szerint öt másodperc alatt egy 70 kilométeres óránkénti sebességgel közlekedő autó 97,2 métert, egy 110 kilométeres sebességgel száguldó jármű pedig 152,78 métert tesz meg. Egy átlagos mikroalvás során tehát ilyen távolságot tesz meg kontroll nélkül az autó.

A Vezess.hu többek között az alábbi tanácsokat adja a mikroalvások veszélyeinek elhárításához:

  • Hosszú utazás előtt aludd ki magad rendesen
  • Ha lehet, ne vezess olyankor, amikor aludni szoktál
  • Figyelj a fáradtság első jeleire: az ásítozásra, nehézkes koncentrációra.
  • Ha vezetés közben minden ok nélkül lelassítasz, vagy kiesik néhány másodperc, az már az utolsó utáni intő jel: ilyenkor már sem a kávé, sem a szotyi nem segít, az első adandó lehetőségnél meg kell állni és pihenni. Az autóban is lehet 1-2 órát szundítani simán, az még nem kényelmetlen, és pihentető is.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +22 °C
Minimum: +6 °C

A pára- és ködfoltok megszűnése, feloszlása után döntően napos idő várható gomolyfelhőkkel, azonban a gomolyok szétterülve átmenetileg felhősebb időszakokat okozhatnak. Csapadékra nincs kilátás. A légmozgás gyenge vagy mérsékelt marad.A legmagasabb nappali hőmérséklet 20 és 24 fok között várható.Késő estére általában 8 és 13 fok közé hűl le a levegő. Szombaton nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!