Életet ment a biztonsági gyermekülés

Harmadára-negyedére csökken a halálozás veszélye, ha a baleset időpontjában a kisgyermek korának megfelelő biztonsági gyermekülésben ül. A legjobban a csecsemőket védi a gyermekülés, de azért a nagyobb gyerekek esetében is legalább 60 százalékkal javulnak a mutatók.

Törések I.

Thomas Rice, a berkeleyi Kaliforniai Egyetem Közlekedésbiztonsági Központjának epidemiológusa szerint valószínűleg a kisgyermekek nagyobb sebezhetősége játszik abban szerepet, hogy ők többet profitálnak a védőülésből. Autóbaleset okozza a nem szándékos sérülések és halálesetek nagy részét az egy év feletti gyermekek körében. 2005-ben több mint 500 három év alatti gyermek esett közlekedési baleset áldozatául az amerikai Járványügyi és Betegségmegelőzési Központ adatai szerint.

A legtöbb amerikai államban kötelező a biztonsági gyermekülés használata, és a legkisebb gyermekek esetében magas a használók aránya is. A Nemzeti Autópálya-biztonsági Hivatal becslése alapján az egy év alatti csecsemők 93 százaléka utazott gyermekülésben 2006-ban, míg az egy-három éveseknél ugyanez az arány 91 százalék. A vizsgálathoz 1996-2005 közötti autóbalesetek gyermek áldozatainak adatai elemezték. Az eredeti csaknem háromszázezer jármű közül minden adat (utasok pozíciója, kora, a használt ülések típusa) 6 303 jármű esetében állt rendelkezésre. Ezeket az adatokat hasonló típusú, ám nem halálos balesetben érintett járművekével hasonlították össze.

Törések II.

Az egy év alatti csecsemők esetében 73 százalékkal csökkent a baleseti halálozás veszélye, ha a gyermek megfelelő ülésben utazott. Az előírt módon utazó 1-2 éveseknél a biztonsági ülés 76 százalékot jelentett a halálozás csökkenésében, míg a 2-3 éves korosztályban 60 százalékot. A biztonsági ülések különösen az elütéses, a vidéken történt, valamint a kisteherautókat is érintő baleseteknél bizonyultak hasznosnak. A nagyobb gyermekeknél (2-3 évesek) a biztonsági övvel csaknem ugyanolyan jó eredményeket értek el, mint a gyermeküléssel. Ez azonban nem jelenti azt, hogy számukra elegendő lenne a biztonsági öv viselése, hiszen bár megelőzi a haláleseteket, számos további súlyos sérüléstől nem véd meg. A statisztikai alapokon nyugvó ajánlás szerint egyéves korig a gyermeket a menetiránynak háttal kell a gyermekülésbe ültetni, ezt követően három éves korig az állítható gyermekülés használata célszerű, 4-8 éves kor közt pedig az ülésemelő javasolt.

Animáció: HáziPatika.com

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +33 °C
Minimum: +18 °C

Hazánk északi és nyugati részén megnövekszik a felhőzet, és itt az éjszaka folyamán helyenként zápor, zivatar is előfordulhat. Délen, délkeleten még nagyrészt derült vagy gyengén felhős idő várható. A légmozgás döntően mérsékelt marad, de a Kisalföldön és az Alpokalján már lehetnek élénk lökések az északnyugatira forduló szélből.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 15, 22 fok között alakul, de északnyugaton, valamint a vízpartokon, magasan fekvő helyeken ennél pár fokkal melegebb, a hidegre hajlamos helyeken hűvösebb is lehet. Mivel még mindig egy anticiklon határozza meg a térségünk időjárását, fronthatással továbbra sem kell számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A nők 80 százalékát érinti, mégis kevesen tudják, mit kell tenni vele – Teszteld a tudásodat! Tisztában vagy a változókori hőhullámok rizikófaktoraival, tüneteivel és kezelési lehetőségeivel? Kvízünkben most letesztelheted a tudásodat!
kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!