Egyre több idős ember sérül meg motorozás közben

Az országutak motorosai egyre idősebbek, és ugyanez a trend tapasztalható a sürgősségi osztályokon is. Az amerikai orvosok szerint az éltesebb motorosok fiatalabb társaiknál nagyobb valószínűséggel sérülnek meg, vagy fenyegeti őket a halál.

Törések I.

Míg sokáig úgy véltük, hogy a sérült motorosok elsősorban a fiatalabb generáció közül kerülnek ki, a Rochesteri Egyetem Általános Orvosi Karán elvégzett vizsgálat más eredményre jutott: 1996 és 2005 között a 40 évnél idősebb motorbalesetet szenvedők aránya 28-ról 50 százalékra emelkedett. Az összes esetet figyelembe véve az 50-59 éves korosztály aránya mutat leginkább emelkedést, míg a 20-29 évesek aránya gyorsan csökken.

"Az 50-es, 60-as, sőt a 70-es korosztály aránya is növekvő tendenciát mutat" - nyilatkozta Dr. Mark Gestring, a Rochesteri Egyetem Traumatológiai Osztályának igazgatója. A 40 év felettiek nemcsak gyakrabban sérülnek meg, de ellátásuk hosszabb ideig tart, és a mortalitás is magasabb, mint 40 év alatt - a halálozás kockázata 1,5-2-szeres. 40 év felett a fennálló társbetegségek és az olyan komplikációk is gyakoribbak, mint a szívelégtelenség és a fertőzés.

"Egy motoros baleset 60 éves alanyát merőben eltérően kell kezelni, mint egy 21 évest - jóval intenzívebb beavatkozás szükséges" - nyilatkozta Gestring. Az idősebbek csökkent regenerációs készséggel rendelkeznek, ehhez hozzájárul a csökkent csontdenzitás, valamint a romlott látási készség, a megnövekedett reakcióidő, és a megváltozott egyensúlykészség. A hanyatló képességek miatt az idősebbek a fiataloknál gyakrabban veszítik el az irányítást motorjuk felett.

Az American Surgeon-ben megjelent vizsgálat a Nemzeti Traumás Adatbankban szereplő 61 689, 17 és 89 év közötti ember motorbaleseteit tanulmányozta az 1996 és 2005 közötti időszakban. A balesetet szenvedők átlagéletkora 1998 és 2003 között 33-ról 40 évre nőtt.

A tanulmányozott időszakban a leggyakoribb sérülés a végtagtörés volt. A többszörös sérüléseknél általában a mellkas és a koponya is érintett volt - az idősebb motorosoknál statisztikailag nagyobb arányban, mint a fiataloknál.

Bukósisak levétele

A fiatalabb és az idősebb csoportnál nem volt különbség a sisak-, illetve az alkoholhasználat aránya között: 73 százalék használt bukósisakot, illetve a motorosok körülbelül egyharmada volt ittas. A vizsgálat megerősítette azokat a korábbi eredményeket, miszerint az alkoholt fogyasztók között két és félszer gyakoribb a bukósisak nélküli motorozás (az Egyesült Államokban csak 20 államban kötelező a bukósisak használata).

Gestring és munkatársai prevenciós programokat sürgetnek, melynek során a motorosokat - különösen az idősebbeket - meg lehetne tanítani a biztonságos motorhasználat szabályaira, ugyanis az országutakon a motorbalesetek a sérülések jelentős hányadát képezik, annak ellenére, hogy a megtett mérföldeknek csak csekély hányada hárul erre a járműre.

Videó,animáció: HáziPatika.com

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

Szellemszéklet: mit jelent pontosan? – Ezt üzeni vele a szervezet
magyar egészségügy
Hegedűs Zsolt elárulta az első reformot – Nagy változások lesznek az egészségügyben
Itt látszik a laborleleteden, ha már károsodott a veséd
kakukkfű
Nem hinnénk, de ezt teszi a kakukkfű a szervezetünkkel – Minden konyhában ott lenne a helye
fogyás
Fél mázsát fogyott Barbara - elárulja a titkát
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +19 °C
Minimum: +2 °C

Délelőtt fokozatosan vékonyodik és kelet felé távolodik a fátyolfelhőzet, egyre többfelé napos, száraz idő várható. Estétől nyugat, északnyugat felől azonban ismét egyre több fátyolfelhő érkezik. A légmozgás nagyrészt gyenge vagy mérsékelt marad.A legmagasabb nappali hőmérséklet 16 és 22 fok között várható. A hidegfront levonulása után nyugodtabb, frontmentes, de hűvösebb légtömeg alakítja az időjárást.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: felismered képről az emberi szerveket? – Teszteld az anatómiai tudásod! Mennyire vagy jártas az anatómiában? Felismernéd képek és pozíciójuk alapján az emberi belső szerveket? Tedd próbára tudásod kvízünk segítségével!
kvíz
„Gyakran vagyok szomjas. Betegséget jelezhet?” – Teszteld magad tünetkvízünkben! Teszteld magad: te mindig tudod, mikor kell orvoshoz fordulni?