Egy májjal két életet mentettek a Semmelweis orvosai

Magyarországon először történt tavaly december 2-án olyan májtranszplantációs beavatkozás, amely során a donorszervet kettéosztották, így két beteg életét is megmentették vele.

Ismeretlen eredetű májelégtelenség miatt került fel a sürgősségi transzplantációs listára egy hároméves kislány, akit a Semmelweis Egyetem Gyermekgyógyászati Klinikáján kezeltek. Ilyen pici gyermek számára ritkán adódik megfelelő méretű donorszerv, a gyermek súlyos állapota pedig mielőbbi beavatkozást igényelt – olvasható az egyetem csütörtökön kiadott közleményében. Hozzáteszik, az Eurotransplant szervelosztó rendszerén keresztül éppen érkezett egy magyar donorszerv, amely kettéosztva alkalmasnak bizonyult arra, hogy a kisebbik részét a beteg kisgyermekbe ültessék be, a nagyobb részét pedig egy 35 éves májdaganatban szenvedő fiatal férfi kaphassa meg.

„A beavatkozás különlegessége abban rejlik, hogy a szervet ugyanott osztották ketté egy kisebb és egy nagyobb darabra – orvosi szaknyelven szólva két graftot képeztek belőle –, ahol aztán a transzplantációkat is elvégezték” – részletezte dr. Piros László, a Sebészeti, Transzplantációs és Gasztroenterológiai Klinika (STéG) egyetemi docense. Ahogyan minden szervátültetés, ez a transzplantáció is különösen szervezett csapatmunkát igényelt. A donorszervért vidékre utazott el a STéG csapata, a máj kivételét dr. Hamar Mátyás szakorvos irányításával végezték.

A szerv az Eurotranszplant hálózaton keresztül az Országos Vérellátó Szolgálat Szervkoordinációs Irodájának révén jutott el a STéG-re, ahol mások mellett transzplantációs sebészből, aneszteziológusból, műtősnőkből, aneszteziológus asszisztensekből, műtőssegédekből, nővérekből álló team munkájának köszönhetően menthetett meg egy donorszerv két életet. A máj ereinek és szöveteinek kettéválasztását és a gyermek műtétét dr. Benkő Tamás egyetemi docens, dr. Rózsa Balázs szakorvos, dr. Piros László és csapata végezte. Ezt követően a szomszédos műtőben a fiatal felnőtt operációját dr. Piros László vezetésével dr. Huszty Gergely adjunktus és számos szakdolgozó közreműködésével hajtották végre. A műtétek során az aneszteziológus team vezetője dr. Füle Balázs főorvos volt.

„A fiatal férfi már az operáció után röviddel osztályra került, és kéthetes lábadozást követően haza is engedték. A kislányt további megfigyelésre a Gyermekgyógyászati Klinikára szállították, ahonnan hamarosan otthonába bocsátják” – árulta el dr. Dezsőfi-Gottl Antal egyetemi docens, a gyermek kezelőorvosa. A Semmelweis Egyetemen január 3-án egy újabb, hasonló májátültetést is végrehajtottak, amely során ugyancsak egy szerv mentett meg két életet: egy 20 hónapos májvéna-elzáródásban szenvedő kisfiúét, valamint egy Hepatitis B-vírus fertőzött felnőtt férfiét. A műtétek jól sikerültek, a férfit a STéG-en, a kisgyermeket a Gyermekgyógyászati Klinikán ápolják.

Borítókép: Getty Images

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +22 °C
Minimum: +6 °C

Alapvetően derült, csapadékmentes idő lesz. Hajnalra foltokban párásság, köd képződhet. Gyenge marad a légmozgás, sőt zömmel szélcsend várható.Késő estére általában 8 és 13 fok közé hűl le a levegő.Kora reggelre általában 4 és 10 fok közé süllyed a hőmérséklet, de a hidegre hajlamos helyeken fagypont közelébe hűlhet a levegő, míg a magasabb térszíneken enyhébb lesz a reggel. Szombaton nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!