Durván emelkedhet a borok ára

A hazai borászatok szerint 30-35 ezer magyar vidéki család megélhetése kerülhet veszélybe, ha nem emelnek az árakon.

A Hegyközségek Nemzeti Tanácsa (HNT) szerint a borok árának növelése nélkül az ágazat a következő szüretre kritikus helyzetbe kerülhet. Közleményükben azt írták: az átadási árak növelésének kereskedelmi elismerése nélkül az ágazat a következő szüretben kritikus helyzetbe kerülhet.

Jelentősen megnőttek a borászatok költségei

Hangsúlyozták: a borászat talán egyetlen mezőgazdasági ágazatként alig tudta érvényesíteni az elmúlt években átadási áraiban a háborús gazdasági környezet okozta termelési költségek növekedését, mely éppúgy érintette a szőlőtermelőket, mind a borászokat.

bor
Egyre nagyobb bajban vannak a hazai borászatok. Fotó: Getty Images

Ráadásul az elmúlt két évben kiemelkedően magas, az ágazat minden szereplőjét érintő infláció, illetve a szőlőtermelők esetén az idei szokatlanul csapadékos, meleg időjárás miatt megszaporodott növényvédelmi munkák jelentősen növelték a művelési és előállítási költségeket. Ezt a borszőlő felvásárlási árának emelkedése sem minden borvidéken tudta teljes mértékben kompenzálni, mivel a termés mennyisége a legtöbb borvidéken elmaradt az előző évek átlagától. A csökkenés helyenként akár a 30-35 százalékot is eléri.

A termelői költségek csökkentésére a jelenlegi helyzetben nincs lehetőség. Így egyértelműen szükséges valamennyi költségnövekedést érvényesíteni a kereskedelmi átadási árakban - olvasható a közleményben

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +22 °C
Minimum: +6 °C

Gomolyfelhős, napos idő várható, a gomolyfelhők szétterülve néhol átmenetileg felhősebb időszakokat okoznak. Csapadékra nincs kilátás. A légmozgás gyenge vagy mérsékelt marad.Késő estére általában 8 és 13 fok közé hűl le a levegő. Szombaton nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!