Dupla felelőtlenség így viselni a maszkot

Az orrunkon keresztül könnyebben megfertőződhetünk az új koronavírussal, mint más úton.

Kívül-belül megtisztítja a szennyeződésektől az N95 és FFP2 besorolású szűrőmaszkokat, ha 50 percre betesszük szárítani egy elektromos főzőedénybe. További részletek itt .

Bármerre is járunk, nagyon gyakran láthatjuk, hogy bár az emberek viselnek maszkot a boltokban vagy éppen a tömegközlekedési eszközökön, sajnos azonban egy részük úgy hordja azt, hogy csupán a szájukat takarják el vele, az orrukat nem. Csakhogy ennek így nincs túl sok értelme, legalábbis abból szempontból semmiképpen, hogy megakadályozzák vele a koronavírus terjedését.

A Mens Health számolt be arról a Cell című folyóiratban publikált tanulmányról, amely szerint vannak olyan speciális területek a testünkön, ahol a COVID-19 könnyebben bejuthat a szervezetünkbe, hogy aztán megfertőzzön. Aki pedig csak félig takarja el az arcát a maszkkal, az éppen egy olyan területet hagy szabadon, ahol a vírusnak kifejezetten könnyű útja van. Magyarán a nem szabályos maszkhasználat sokkal jobban növeli a fertőzésveszélyt, mint gondolnánk.

Így hordani a maszkot dupla felelőtlenség. Fotó: Getty Images/Alexi Rosenfeld
Így hordani a maszkot dupla felelőtlenség. Fotó: Getty Images/Alexi Rosenfeld

Így vizsgálták a terjedést

A vizsgálat során a kutatók egy fluoreszkáló fehérjét építettek a vírusba, így lehetővé téve, hogy megfigyeljék, milyen módon fertőzi meg a légutakat. Arra jutottak, hogy az orr, illetve az orr különböző részei sokkal jobban ki voltak téve a fertőzésnek, mint az arc alsóbb régiói, így például a szájüreg, ezáltal könnyebb utat biztosítanak a vírusnak a szervezetbe.

Ez azt jelenti, hogy az orrunkon keresztül sokkal könnyebben megfertőződhetünk. Éppen ezért, ha valaki például nem visel maszkot, akkor könnyebben megfertőződhet, ha az orrán keresztül vesz levegőt. Ebből a szempontból tehát, ha valaki úgy hordja a maszkot , hogy csak a száját takarja vele, az orrát pedig nem, az tulajdonképpen majdnem olyan, mintha egyáltalán nem is viselne semmit.

Ráadásul, ha valaki csak félig veszi fel a maszkot, akkor több fertőző részecskét is lélegez ki, mintha teljesen felvenné. Tehát nemcsak a saját egészségét veszélyezteti, hanem másokét is. Éppen ezért csak a szájat takarni a maszkkal dupla felelőtlenség.

A szakértő szerint nem segít a határzár, a behurcolt esetek a 10 százalékát sem érik el az új fertőzéseknek - további részletek társportálunk, az nlc.hu cikkében .

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
szilva
Nem mindenkinek ajánlott a magyarok egyik kedvenc gyümölcse – Ilyen panaszokat okozhat
Újra erősödik a koronavírus, hamarosan megugorhat a fertőzöttek száma – Mutatjuk, melyik régióban terjedhet a leginkább
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +23 °C
Minimum: +5 °C

A párásság és ködfoltok feloszlását többórás, keleten sok napsütés követi, amely mellett csak kevés gomolyfelhő képződik, ugyanakkor emellett észak, északnyugat felől átmenetileg több helyen is megnövekszik, helyenként meg is vastagszik a fátyolfelhőzet. Csapadék nem lesz. A délies szél csupán a Fertő tágabb térségében élénkülhet meg, máshol gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.A csúcsérték 21 és 25 fok között alakul. Vasárnap nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!