Duda Ernő: "óriási különbség van a vakcinák között"

Duda Ernő virológus a koronavírus elleni vakcinák mellett arról is beszélt, hogy milyen következménye lehet a nyitásnak.

A nyitás nem virológiai kérdés, hanem gazdasági, politikai és egyéb okai is vannak - mondta el Duda Ernő a Szegedi Tudományegyetem Kommunikáció- és Médiatudományi Tanszékének podcastjében, a Kommcast Extrában, amelyet a hvg.hu szemlézett. Ilyen lehetséges ok például a szakember szerint, hogy az emberek pszichésen már nehezen bírták a bezártságot. Bár fél, hogy mindennek meglesz a természetes következménye, reméli, hogy nem lesz nagyon súlyos. Kiemelte: ha a nyitás az emberek felelőtlenségével társul, akkor megvan a veszélye, hogy jön a negyedik hullám.

"Az emberi hülyeség kellett hozzá, hogy ebből járvány legyen" A jelenleg használt oltások mellett hamarosan érkeznek az orrspray vagy ragtapasz alapú vakcinák is - mondta el Duda Ernő virológus, immunológus. A szakember szerint ezeknek a szereknek is nagy szerepük lehet majd abban, hogy a Föld lakosságának legalább 80 százalékát immunizáljuk és így visszaszorítsuk a koronavírust. Arról is beszélgettünk, miért okozhatott világjárványt egy ilyen vírus, és várhatóan miért nem szabadulhatunk még egy ideig tőle. Ide kattintva elolvashatja az interjút.

Óriási a különbség a vakcinák között

Duda Ernőt a vakcinákról is kérdezték, ezzel kapcsolatban úgy fogalmazott: "mindenki, akinek egy egészen minimális fogalma van a vakcinák működéséről, tudja, hogy óriási különbség van a különféle vakcinák között, hogy milyen korcsoportoknál, milyen embercsoportoknál milyen védettséget képes az egyik vagy a másik kialakítani" - így a szakember, aki hangsúlyozta, "olyan vakcina nincs, amelyik mindenkiben tökéletesen működne".

Véget ér a kijárási tilalom és az utcai maszkviselés

Mint arról korábbi cikkünkben beszámoltunk, Orbán Viktor miniszterelnök péntek reggel bejelentette: a hétvége során valószínűleg eléri az 5 milliót a koronavírus ellen beoltott magyarok száma, így jöhet a fokozatos lazítás következő lépése. Az újabb mérföldkő elérése után egyebek mellett megszűnik az éjszakai kijárási tilalom, a kötelező utcai maszkviselés, és megtarthatóak - legfeljebb 200 fő részvételével - a várva várt lakodalmak is. Kültéri rendezvényeket is lehet tartani 500 fős létszámkorlát mellett. Ezenkívül a beoltott 16-18 évesek mostantól szabadon, tehát felnőtt kíséret nélkül is mehetnek a rendezvényekre.

Karikó Katalin: attól félnek, hogy a vakcina átírja a DNS-t - részletek!

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +31 °C
Minimum: +12 °C

Túlnyomóan felhőtlen, napos időre számíthatunk, csak keleten képződhet kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A keleties irányú szél csak az Észak-Alföld térségében élénkülhet meg.A legmagasabb nappali hőmérséklet jellemzően 30 és 33 fok között alakul. Késő este általában 15, 23 fok várható. Jelenleg egy anticiklon határozza meg a térség időjárását.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.