Darázsirtó szakember: „Soha nem látott invázió vár ránk”

Megint enyhe a tél: egyre több rovar vészeli át gond nélkül. A darazsak ráadásul veszélyesek is lehetnek, ha valaki allergiás a csípésükre.

November elején egy délegyházi családi házban feltárt darázsfészekben 20-25 ezer rovar fogadta a darázsirtót, miközben általában szeptember végére minden dolgozó rendre elpusztul.

Fotó: Getty Images
Fotó: Getty Images

- Nyugodtan mondhatom, jövőre soha nem látott darázsinvázió vár ránk! - nyilatkozta a Blikknek a méhrajbefogó és darázsirtó szakember, miután Facebook-oldalán közzétette, miként számolt fel egy családi házban megbúvó fészket. Mint mondta, egy hétköznapinak tűnő bejelentés érkezett, a tető magasságában szálldosó darazsakról, pár lézengő példányt láttak a tulajdonosok. A szobába is berepült néhány, és mivel a családfő allergiás a szúrásra, hívták Boros Tibort.

– Pár döngicsélő példány még novemberben, akár decemberben is előfordul, ez nem meglepő. A madárdeszka magasságában pakoltam, és bontottam ki a tető alatti részt. A látvány azonban döbbenetes volt. Az idei év legnagyobb darázsfészkével találkoztam, most, a holt szezonban. Legalább három focilabda-méretű volt. S ami igazán rémisztő, hogy tele élettel. Vagy 20-25 ezer aktív példányt láttam. Október végén ilyennek nem szabadna lennie – ecsetelte a szakember a lapnak.

Boros Tibor megsemmisítette a fészket, de azt valószínűsíti, jövőre jóval több rovar rajzik majd és épít fészket, mint korábban bármikor.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: +1 °C

Északkelet felől tovább csökken a felhőzet. A déli és nyugati megyékben maradnak tartósan felhős, borult részek, másutt derült vagy gyengén felhős idő valószínű csapadék nélkül. Az északi, északkeleti szelet többfelé kísérik élénk, északkeleten néhol erős lökések is.Késő estére 1 és 8 fok közé hűl le a levegő. A hét közepén sem érvényesül fronthatás, továbbra is frontmentes időben lehet részünk.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!