Óriásdarazsak tömegével találkozhatunk itthon

Májustól a nyár végéig lehet számítani a termetes tőrösdarazsak feltűnésére, amint a kertek, parkok gyepén, egy korhadó fa közelében, a komposztnál keringenek, akár nagy tömegben is. A látvány ellenére nem kell félni tőlük, mert az emberre ártalmatlanok – hívta fel a figyelmet közleményében a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME).

Az óriás tőrösdarázs Európa legnagyobb darazsa, egyben kontinensünk legnagyobb hártyásszárnyúja, akár öt centiméter hosszúra is megnőhet. Nősténye sárga fejű, a hím pedig kékesfekete fejéről ismerhető fel. Mivel ártalmatlanok, irtásuk felesleges. Az óriás tőrösdarázs Magyarországon védett rovar, eszmei értéke ötvenezer forint – olvasható az MME közleményében, amelyben rámutattak: a tudatlanság évről évre számos ilyen állat pusztulását okozza, például a munkájukat nem kellő szakmai felkészültséggel végző rovarirtók miatt.   

Ne tévesszük össze a lódarázzsal!

A természetvédők szerint ezek a rovarok nem tévesztendőek össze a családi közösségekben élő, a ház körül gyakori és agresszív, jellegzetes fekete-sárga mintázatukkal jól elkülöníthető társas darazsakkal, köztük a lódarázzsal. A tőrösdarazsak is rendelkeznek fullánkkal , ezt azonban (hacsak nem fogjuk meg őket) nem ellenünk használják. Mérgük nem fájdalomkeltésre, hanem lárvák megbénítására szolgál.

Az óriás tőrösdarázs ijesztő látvány lehet, de az emberre ártalmatlan. Fotó: Getty Images

A tőrösdarazsak ugyanis parazitoidok, szaporodásukhoz, a peterakáshoz nagyobb termetű rovarok, elsősorban lemezescsápú bogarak lárváira van szükségük. Ezért a megjelenésükre is ott számíthatunk leginkább, ahol a talajban, a pusztuló fában, a komposztban nagy, gyakran jelentős mennyiségben találnak cserebogárpajorokat, szarvasbogár-, orrszarvúbogár-, rózsabogárlárvát. Ezeket a szúrásukkal bénítják meg, majd belepetéznek, kikelő lárvájuk pedig belülről fogyasztja el a még élő pajort. A tőrösdarazsak ezért nélkülözhetetlen elemei a kiskertek, parkok, ültetvények vegyszermentes, biológiai alapú, rovarok elleni védelmének.

„Ha természetbúvárként olyan szerencsében van részünk, hogy láthatunk egy ilyen rajzást, érdemes leülni a közelben, és megfigyelni ezeknek a fogyatkozó és érdekes óriásoknak az életét” – írja az MME.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +31 °C
Minimum: +12 °C

Túlnyomóan felhőtlen, napos időre számíthatunk, keleten képződhet kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A keleties irányú szél csak az Észak-Alföld térségében élénkülhet meg.A legmagasabb nappali hőmérséklet jellemzően 30 és 33 fok között alakul. Csütörtökre nem várható fronthatás, fellélegezhetnek a frontérzékenyek.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.