COVID-oltás: ez a vakcina is okozhat vérrögöt

Rendkívül ritka esetekben kapcsolat állhat fenn a Janssen gyógyszeripari vállalat koronavírus elleni vakcinája és a vérrögképződéses esetek között - jelentette be az Európai Gyógyszerügynökség (EMA). Hangsúlyozták ugyanakkor, hogy az oltóanyag előnyei továbbra is felülmúlják a lehetséges mellékhatások kockázatait.

Koronavírus-oltás: fontos SMS-t kaphatunk a napokban - olvassa el a részleteket!

Ahogy már olvashatták a HáziPatika.com -on, a Johnson and Johnson gyógyszeripari vállalata, a Janssen által kifejlesztett koronavírus-vakcinával kapcsolatban is felmerült a vérrögképződés lehetséges kockázata. Az akkori közlés szerint négy alkalommal jelentettek tromboembóliás eseményeket - azaz érelzáródás veszélyével járó vérrögképződést - azoknál, akik ezt az oltóanyagot kapták meg. Az egyik eset halálos kimenetelű volt. Később pedig még két erre utaló esetet jelentettek. Az EMA illetékes kockázatértékelő bizottsága (PRAC) azonnal megkezdte az esetek kivizsgálását, döntésüket pedig kedden közölték.

koronavírus, koronavírus hírek, koronavírus elleni vakcina, koronavírus elleni védőoltás, koronavírus elleni oltás, koronavírus elleni oltóanyag
Feltüntetik nagyon ritka mellékhatásként a vérrögképződést.Képünk illusztráció, forrása: Getty Images

Frissítik a termékinformációt

A PRAC álláspontja szerint szükséges az új típusú koronavírus ellen kifejlesztett Janssen-vakcina termékinformációjának frissítése. Javaslatuk szerint az oltóanyag esetében a vérrögképződés esetleges veszélyét fel kell tüntetni a vakcina nagyon ritka mellékhatásaként. "Az egészségügyi szakembereknek és az oltásra váróknak tisztában kell lenniük azzal az eshetőséggel, hogy a beoltástól számított három héten belül nagyon ritka esetekben előfordulhat vérrögök képződése, illetve a trombociták számának csökkenése" - fogalmaztak.

Ezt kell tudni a vérrögképződéses esetekről

Az eddig jelentett esetek jellemzően 60 év alattiaknál, többségükben nők között fordultak elő a COVID-19 elleni védőoltás beadatását követő két héten belül. A jelenleg rendelkezésre álló bizonyítékok alapján azonban konkrét kockázati tényezőt nem azonosítottak. A vizsgált esetek azonban hasonlóságot mutatnak az AstraZeneca oltóanyagánál jelentkező nagyon ritka rendellenességgel. A vérrögképződés szokatlan módon az agy sinus vénáiban, a hasi vénákban és az artériákban fordult elő.

Miért okozhat egy vakcina vérrögöt?

A vérrögképződés egyik elfogadható magyarázata, hogy a koronavírus -vakcina immunválaszt vált ki, amely hasonló állapothoz vezet, mint amely a heparinnal kezelt betegeknél néha előfordul. Az úgynevezett heparin indukálta trombocitopénia (HIT) a heparinkezelés egyik legsúlyosabb szövődménye, amely adott esetben tromboemboliás komplikációkhoz vezet.

Mi jelezheti, hogy baj van?

Nagyon fontos, hogy a vérrögképződés esetleges veszélye esetén azonnali orvoshoz forduljanak az érintettek! Az árulkodó jelek közé tartozik a légszomj, a mellkasi vagy hasi fájdalom, a fejfájás és a homályos látás. Gyanúra ad okot továbbá, ha a lábban duzzanat jelenik meg, vagy apró vérfoltok jelennek meg a bőr alatt az injekció beadásának helyén kívül.

Újabb Moderna-szállítmány érkezett Magyarországra - nézze meg a képeket!

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

folyadékpótlás
Életkorod alapján ennyi vizet kell innod naponta – Íme a teljes táblázat
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
Hasnyálmirigy-gyulladás: ez segít meggyógyulni magyar kutatók szerint – Mutatjuk, min kell változtatni
Heti három alkalom már csökkenti a vérnyomást: ez a mozgásforma az egyik leghatékonyabb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +11 °C
Minimum: -3 °C

Általában napos, száraz idő várható, de a Dunántúlon lehetnek felhősebb körzetek is - elsősorban a nyugati megyékben. Alapvetően gyenge vagy mérsékelt lesz a légáramlás, csupán Sopron környékén élénkülhet meg időnként a délies irányú szél. Kora délután 8 és 12 fok közötti értékeket mérhetünk. Késő este -5 és +6 fok között alakul a hőmérséklet, elsősorban a kevésbé felhős északkeleti országrészben, esetleg északnyugaton fagyhat. Anticiklon alakítja időjárásunkat, fronthatás ma sem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Édeset, sósat vagy savanyút kívánsz? 6 kérdésből kiderül, mit üzen a tested A csoki, a chips vagy a savanyúság után sóvárogsz? Emögött nemcsak megszokás vagy stressz állhat, bizonyos esetekben tápanyaghiány, hormonális változások vagy életmódbeli tényezők is szerepet játszhatnak.
7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!