„Lett egy plusz lyuk a fülem alatt” – félresikerült az arcplasztika

Egy brit nő azért utazott külföldre megműttetni az arcát, mert ott jóval olcsóbb, mint a hazájában. Az isztambuli klinikán viszont horrorisztikus dolgokat látott, és őt sem úgy műtötték meg, ahogy kérte.

Egy skót nő, Sharon Maxwell tavaly októberben Törökországba utazott azért, hogy arc- és orrplasztikát végezzenek rajta. Az ilyen beavatkozások ugyanis még szállás- és útiköltséggel együtt is jóval olcsóbbak így, mint az Egyesült Királyságban - írja a Daily Mail.

Borzalmas eredménnyel zárult a műtét

A műtét viszont tragikusan sikerült: az isztambuli klinikán nem az előre megbeszélt módszerrel műtötték meg, az orrplasztikát pedig egyszerűen nem végezték el rajta. Ráadásul állítása szerint még a sebeit sem varrták össze rendesen, ezért egy kisebb lyuk is kialakult a füle alatt. 

Más borzalmat is látott a klinikán: egyes betegek sebei elfertőződtek, ezért hetekig bent kellett maradniuk, másoknak látszott a mellimplantátum a bőrükön keresztül. Ő maga a folyosón kapta meg az érzéstelenítőt a műtő helyett, és bár a bőrét feljebb húzták, nem lát változást az arcán.

Mindez ráadásul 7000 fontjába, azaz több mint 3 millió forintjába került.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
szilva
Nem mindenkinek ajánlott a magyarok egyik kedvenc gyümölcse – Ilyen panaszokat okozhat
Újra erősödik a koronavírus, hamarosan megugorhat a fertőzöttek száma – Mutatjuk, melyik régióban terjedhet a leginkább
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +24 °C
Minimum: +6 °C

Döntően felhőtlen, zavartalanul napos időben lesz részünk, így csapadékra sem kell számítani. Az Alpokalján a délies, míg az Alföld egyes részein olykor az északkeleti szél megélénkül.A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 22 és 25 fok között alakul. Sem ma, sem az elkövetkező napokban nem várható fronthatás. Anticiklon alakítja időjárásunkat.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az intim lemosó jobb, mint a tiszta víz. Igaz vagy hamis? – Teszteld higiéniai tudásod! Az intim higiénia kapcsán rengeteg tanácsot hallani, sokszor egymásnak teljesen ellentmondókat is. De vajon mi tesz jót odalent, és mi az, amit jobb lenne elkerülni?
kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.