Balesetveszélyes a harmadik műszak

Különbség van a munkahelyi balesetek gyakorisága tekintetében a váltott műszakban és az egy műszakban dolgozók között. A Brit Kolumbiai Egyetem kutatói azt találták, hogy gyakrabban sérülnek meg azok az emberek, aki éjszakánként, illetve nem állandó időpontokban végeznek munkát.

A vizsgálatot több mint 30.000 kanadai munkavállaló bevonásával végezték. Az 1996 és 2006 közötti időszakot felölelő tanulmány megállapította, hogy Kanadában a munkahelyi balesetek száma csökkent, de az éjszakai műszakban dolgozók körében nem változott. A balesetek sérültjei leggyakrabban nők voltak.

Törések I.A tanulmány szerzője Imelda Wong szerint az alvási szokások megváltoztatása miatt a váltott műszakban dolgozóknál gyakrabban jelentkezett álmosság és fáradtság. Ilyen állapotban sokkal könnyebben szenvedhetünk el munkahelyi sérüléseket. A nők nagyobb baleseti kockázatának hátterében, pedig az állhat, hogy nem csak a munkában kell helyt állniuk, hanem otthon a gyermeknevelésben és a háztartás vezetésében is. Ezért valószínűleg nehezebben alkalmazkodnak a váltott munkarendhez.

Tekintettel arra, hogy az utóbbi évtizedekben drámaian megnőtt az éjszaka is dolgozó emberek aránya (a nők száma 95 százalékkal, a férfiaké 50 százalékkal) a munkáltatóknak megfelelő szabályozással kell rendelkezniük, hogy a munkahelyi balesetek számát csökkenteni tudják. Így a sérülteknek kifizetendő kompenzáció is mérsékelhető, ami Kanadában 2006-ban több mint 50 millió dollár volt.

Animáció: HáziPatika.com

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
Csúszik a gyógyszerfelíratás nagy változása – megvan az új időpont
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +19 °C
Minimum: +7 °C

Közepesen vagy erősen felhős ég mellett többórás napsütés valószínű. A Dunától keletre néhol futó zápor esetleg előfordulhat. A Dunántúlon az északi szelet élénk, időszakosan erős széllökések is kísérhetik, a Dunától keletre azonban gyenge marad a légmozgás.A legmagasabb nappali hőmérséklet 17 és 21 fok között várható.Késő estére 8 és 14 fok közé hűl le a levegő. Pénteken nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!