Az ember ennyi szén-dioxidot termel

Az emberi tevékenység évente százszor több szén-dioxidot bocsát ki, mint a Földön lévő vulkánok - állapította meg az amerikai tudományos akadémia kutatói által készített nagyszabású tanulmány.

Az akadémia Deep Carbon Observatory (DCO) című, tíz éve folyó kutatóprogramjának mintegy 500 tudósa azt vizsgálta, mennyi szenet nyel el és bocsát ki természetes folyamatokban a Föld, és mennyit bocsát ki az ember . A kutatók szerint a teljes földi szénnek csupán 0,2 százaléka (csaknem 44 ezer gigatonna) található az óceánok és a szárazföld felszíne fölött, valamint a légkörben. A többi (több mint 1,845 milliárd gigatonna) a föld kérgében, köpenyében és a földmagban van. A vulkánok és más magmatikusan aktív térségek évente nagyjából 280-360 millió tonnányi szén-dioxidot bocsátanak ki. A fosszilis üzemanyagok és az erdők égetése miatt azonban az ember éves szénkibocsátása akár 100-szor nagyobb is lehet, mint a vulkanikus kibocsátás.

szén-dioxid, szén-dioxid-kibocsátás, emberi tevékenység, vulkánok, üvegházhatású gázok,
Mintegy 43 ezer gigatonnányi szén-dioxid van a Föld felszíne fölött. Fotó: iStock

37 gigatonna szén-dioxid

A kutatók kőzetminták szénizotópjainak méréséi alapján kimutatták, hogy a légköri szén-dioxid szintje viszonylag kiegyensúlyozott volt az elmúlt 500 millió évben. Komolyabb változás csak akkor következett be, amikor nagy rendellenességek, köztük hatalmas, katasztrofális magma-kibocsátások történtek. Ezek az események ugyanis óriási mennyiségű szenet bocsátottak ki, amely melegítette a légkört, elsavasította az óceánokat és tömeges kihalásokhoz vezetett.

Hogyan csökkenthetnénk a gázkibocsátást? A válaszért kattintson ide!

A kutatók becslése szerint a 66 millió évvel ezelőtti meteor-becsapódás a mexikói Yucatan-félszigeten - amely a dinoszauruszok háromnegyedét elpusztította - legalább 425 giatonnányi szén-dioxidot bocsátott ki, ettől pedig gyorsan felmelegedett a bolygó. Csak 2018-ban az emberi tevékenység miatt 37 gigatonnányi szén-dioxid került a légkörbe. "A szén, amely minden élet alapja és létfontosságú energiaforrás az emberiségnek, mindenhol jelen van a földön a köpenytől a légkörig, Egy fenntartható jövő biztosítása érdekében elengedhetetlen, hogy megértsük a Föld teljes szénkörforgását" - mondta Marie Edmonds, a Cambridge-i Egyetem kutatója.

A tudósok a Föld alsó köpenyében és a magban lévő teljes szén nagyságát még csak becsülni tudják. Számításaik szerint szerint a teljes szén a Földön a 1,85 milliárd gigatonnát is elérheti, amelyből 1,8 gigatonna van a földfelszín alatt. 1,5 milliárd gigatonna található az alsóköpenyben, 315 millió a kontinensek és óceánok szilád kérgében, 30 millió pedig a Föld felső köpenyében. További 43 ezer gigatonna a Föld felszíne fölött, 37 ezer gigatonna pedig az óceánok legmélyén van. A DCO szakemberei szerint a mindegy 12 ezer évvel ezelőtti utolsó jégkorszak óta aktív 1500 vulkán közül napjainkban nagyjából 400 bocsát ki szén-dioxidot.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Befőzés: betiltották ezt a régóta használt tartósítószert – Mutatjuk, mit használhatsz helyette
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
pajzsmirigy-alulműködés
Korai tünetek, hogy kevés hormont termel a pajzsmirigy – Erre figyelj nőként
hőségriasztás
Hivatalos: meghosszabbítják a hőségriasztást – Mikor lesz vége a kánikulának?
krónikus vénás elégtelenség
Jelek, hogy a láb vénái nem működnek megfelelően – Mutatjuk, mi a legelső tünet
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +35 °C
Minimum: +16 °C

A szinte zavartalanul napos időt követően a késő délelőtti, déli óráktól délután főként az északnyugati, északi tájakon már egyre jobban szűrheti a napsütést az északnyugat felől felvonuló magasszintű felhőzet. Az Észak-Dunántúl fölé emellett gomolyfelhők is sodródhatnak, de ott is inkább csak a határvidéken fordulhat elő egy-egy zápor, esetleg zivatar. Másutt nem lesz csapadék. Napközben az északnyugati vidékeken időnként megélénkülhet a délies irányú szél, másutt többnyire gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.Délután általában 32 és 37, késő este többnyire 20 és 29 fok közötti értékekre számíthatunk. Hétfőn a légkörben zajló melegedés miatt melegfronti jellegű hatás érvényesül.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.