Az egészségügy így alkalmazkodik a járványhoz

A koronavírus-járvány erősödésének következtében egyre több fertőzött szorul kórházi kezelésre. A magyar egészségügy azonban készen áll a növekvő betegszámmal együtt járó feladatok ellátására - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi).

"A tavasszal jól bevált recept szerint a második hullámban is lépcsőzetesen nyitottuk és nyitjuk meg az ellátóhelyeket, azt az alapvető rendezőelvet figyelembe véve, hogy a kapacitások határáig használjuk ki az egyes kórházakat" - fogalmazott közleményében a minisztérium. Elsődlegesen a nagy gyakorlattal és tapasztalattal rendelkező három budapesti kórház - a Dél-pesti Centrum Kórház, az Országos Korányi Pulmonológiai Intézet és a Szent János Kórház - fogadja a középsúlyos és súlyos koronavírusos betegeket.

koronavírus, koronavírus hírek, koronavírus Magyarország, koronavírus járványhelyzet, koronavírus egészségügy, koronavírus súlyos betegek, koronavírus fertőzöttek, koronavírus kórház
Jelenleg 3 kórház fogadja a középsúlyos és súlyos koronavírusos betegeket.Képünk illusztráció, forrása: Getty Images

Elkezdődött az átvezénylés

Miközben a kijelölt kórházakba koncentrálják a koronavírus -fertőzötteket, a megnövekedett járványügyi feladatok ellátásához további szakembereket is vezényelnek az adott intézményekbe. A járvány dinamikájához igazodva azokból a kórházakból csoportosítanak át orvosokat és ápolókat, amelyek jelenleg nem vesznek részt a fertőzés elleni védekezésben.

Koronavírus: melyek a tartósan hátramaradó titokzatos tünetek? A válaszért kattintson ide!

Ez a folyamat természetesen alkalmazkodást kíván azoktól az intézményektől, amelyek a fertőzötteket fogadják, és azoktól a kórházaktól is, amelyek feladatokat vállalnak át vagy szakembereket kölcsönöznek a súlyos koronavírusos betegek kezelésére" - emelte ki az EMMI. A kórházak közötti együttműködés példájaként megemlítették, hogy az Országos Onkológiai Intézet átvette a Korányi Kórháztól a mellkas sebészeti ellátásokat, és intenzíves szakembereket biztosított a súlyos COVID-betegek gyógyítására.

Szerdán több kórházból is orvosokat, szakápolókat vezényelt a járványügyi hatóság az elsődlegesen kijelölt intézményekbe a növekvő számú, COVID-19 -cel küzdő betegek kezelésére. Mint írták, a rendszerszintű vezénylés lényege az, hogy ezek a kórházak továbbra is el tudják látni az alapfeladataikat.

Hazaküldtek egy koronavírusos diákot, édesanyja került életveszélybe - a részletekért olvassa el társportálunk, az nlc.hu cikkét!

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +22 °C
Minimum: +6 °C

Döntően napos idő várható gomolyfelhőkkel, azonban a gomolyok szétterülve néhol átmenetileg felhősebb időszakokat okozhatnak. Csapadékra nincs kilátás. A légmozgás gyenge vagy mérsékelt marad.A legmagasabb nappali hőmérséklet 20 és 24 fok között várható.Késő estére általában 8 és 13 fok közé hűl le a levegő. Szombaton nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!