Az agyunkra is hatással lehet a majomhimlő

A majomhimlő kapcsán elsősorban a bőrön jelentkező tünetek kerülnek szóba, egy friss tanulmány ugyanakkor neurológiai panaszokról is beszámol.

A majomhimlő bőrre gyakorolt ​​hatását (a kiütéseket) és az influenzaszerű tüneteket már alaposan dokumentálták az elmúlt hónapokban, amikor a fertőzés világszerte terjedni kezdett. Kevesen vizsgálták ugyanakkor a vírus hatására kialakuló neurológiai és pszichiátriai problémákat. A Queen Mary University of London kutatói egy friss tanulmányukban hívták fel a figyelmet arra, hogy a fertőzöttek egy kis hányadánál komoly neurológiai panaszok is jelentkezhetnek – írja a The Conversation

Súlyos tünetek is kialakulhatnak

A majomhimlővel egy víruscsaládba tartozó fekete himlő (amit egy grandiózus vakcinázási kampánynak köszönhetően sikerült teljesen legyőzni az emberiségnek 1980-ban) kapcsán lejegyeztek már korábban bizonyos neurológiai tüneteket. Az egyetem kutatója, James Brunton Badenoch ezért arra kereste a választ, hogy a majomhimlőben szenvedőknél is kialakulhatnak-e efféle panaszok. 

majomhimlő, neurológia
Komoly neurológiai panaszokat is kiválthat a vírus. Fotó: Getty Images

A korábbi betegek adatait elemezve kiderült, hogy a majomhimlőben szenvedők egy kisebb hányadánál (2-3 százalékuk) súlyos panaszok jelentkeztek, többek között neurológiai problémákat is diagnosztizáltak náluk. Egyes esetekben görcsrohamokat és agyvelőgyulladást is kiváltott a betegeknél a vírus. Nagyjából ugyanilyen arányban azonosítottak a betegeknél zavartságot is, illetve a súlyos tüneteknél jóval gyakoribb volt a fáradtság, izomfájdalom és fejfájás.

A kutatók is kiemelték ugyanakkor, hogy a vizsgálat viszonylag kisszámú betegen történt, és főként a most kialakult járványt megelőző, Nyugat-Afrikából származó adatokra támaszkodtak. Emiatt, bár sikerült a neurológiai tüneteket azonosítani a betegeknél, nem tudják egyértelműen bizonyítani, hogy azok a vírus hatására alakultak ki. Emiatt a szakember szerint további vizsgálatokra lesz szükség, hogy a majomhimlő idegrendszerre gyakorolt hatásairól tisztább képet kaphassanak. 

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +32 °C
Minimum: +15 °C

Éjszaka is felhőtlen idő várható. Csapadék nem lesz. Gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás. Késő estére általában 16 és 28 fok közé hűl le a levegő.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire 12 és 19 fok között várható, ennél alacsonyabb értékeket mérhetünk a szélcsendes, hidegre hajlamos helyeken, míg a nagyobb városokban, vízpartok közelében, magasabban fekvő pontokon, szelesebb északnyugati tájakon ennél melegebb lesz a hajnal. Fronthatással továbbra sem kell számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.