AstraZeneca-oltás: ezek a tünetek jelezhetnek bajt

Előfordulhat, hogy mégis van kapcsolat a vérrögképződéssel összefüggő rendellenességek és az AstraZeneca-vakcina használata között - állapították meg a friss vizsgálatok. Épp ezért nem árt tudni, mely tünetek utalhatnak arra, hogy baj van.

A vérrögképződéssel járó megbetegedés - amely a trombociták számának alacsony számával áll összefüggésben néhány esetben - eddig igen alacsony arányban fordult elő az AstraZeneca koronavírus -vakcinájával beoltottak körében. Az Európai Unió országaiban és Nagy-Britanniában ugyanis már több mint 25 millióan kapták meg ezt az oltóanyagot, és mindössze néhány tucat esetben jelentették a vérrög kialakulásának esetleges veszélyét, és 18 halálesetről számoltak be. A regisztrált esetek többsége a 60 év alatti nőknél fordult elő, általában az oltást követő két héten belül. Az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) szerint azonban a jelenleg rendelkezésre álló bizonyítékok alapján nem azonosítható specifikus kockázati tényező sem a nemek, sem pedig kor alapján. Az esetek kivizsgálása viszont folytatódik - közölték.

Aki ezt érzi, forduljon orvoshoz!

Koronavírus: kiderült, mikor kapunk a Janssen-vakcinából - kattintson!

Az EMA illetékes kockázatértékelő bizottsága (PRAC) hangsúlyozta, hogy a vérrögképződés esetleges veszélye esetén elengedhetetlen az azonnali szakorvosi konzultáció. A vérrögképződésre, vagy a vérlemezkék alacsony számára utaló jelek korai felismerésével pedig elkerülhetjük az esetleges szövődmények kialakulását. Nagyon fontos tehát, hogy haladéktalanul forduljunk orvoshoz, ha az új típusú koronavírus elleni oltást követően légszomj, mellkasi vagy hasi fájdalom, esetleg homályos látás jelentkezik. De akkor is mindenképpen szóljuk orvosunknak, ha duzzanatot veszünk észre a lábunkon, vagy az injekció beadásának helyén kívül bárhol apró vérfoltok jelennek meg a bőr alatt.

koronavírus, koronavírus hírek, koronavírus elleni vakcina, koronavírus elleni védőoltás, koronavírus elleni oltás, koronavírus elleni oltóanyag
Burai Ágnes háziorvos beolt egy férfit az AstraZeneca-vakcina első adagjával.Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt

Az előnyök felülmúlják a kockázatokat

Az EMA egyébként továbbra is azon a véleményen van, hogy a COVID-19 ellen védelmet nyújtó oltóanyag előnyei egyértelműen felülmúlják a lehetséges mellékhatások kockázatait. Az Európai Unió gyógyszerfelügyeleti hatóságának szerepét betöltő ügynökség legfrissebb közleményében viszont kiemelte, hogy a Vaxzevria névre keresztelt oltóanyag alkalmazási előiratában fel kell tüntetni a vérrögképződés esetleges veszélyét, mint nagyon ritka mellékhatást. Emellett azonban semmiféle korlátozást nem javasolnak az oltóanyag alkalmazása tekintetében, tehát a 18 éven felüliek továbbra is kivétel nélkül megkaphatják az oxfordi vakcinát. Egyébként a brit gyógyszerfelügyeleti hatóság (MHRA) is úgy nyilatkozott az AstraZeneca és az Oxfordi Egyetem közös készítményéről, hogy biztonságos és hatékony, a brit kormány egyesített oltásügyi bizottsága (JCVI) ugyanakkor elővigyázatossági megfontolásból egyelőre azt javasolja, hogy a fiatal felnőtt korosztálynak lehetőség szerint más vakcinákat ajánljanak fel.

A COVID-19 nagyobb eséllyel okoz vérrögöt

A gyógyszerbiztonsági tanácsadó bizottság elnöke, Sir Munir Pirmohamed professzor azonban arra is felhívta a figyelmet, hogy a COVID-19 súlyos formája az esetek 7,8 százalékában tüdőembóliát, a betegek 11,2 százalékánál pedig mélyvénás trombózist okoz. Ráadásul az intenzív ellátásra szoruló fertőzöttek körében is magas a vérrög kialakulásának esélye: az érintettek 23 százalékának szervezetében megjelenik valamilyen vérrögtípus.

Az amerikaiak nem kérnek ebből a vakcinából

Közben az Egyesült Államok járványügyi szakértője, Anthony Fauci bejelentette, hogy Amerikának nincs szüksége az AstraZeneca és az Oxfordi Egyetem által kifejlesztett vakcinára. "Három kiváló oltás áll rendelkezésünkre. Még ha az amerikai gyógyszerfelügyeleti hatóság (FDA) úgy ítéli is meg, hogy ez nagyon jó vakcina, nincs szükségünk még egy nagyon jó vakcinára"- fogalmazott. Hozzátette, elegendő oltásra szerződtek a Moderna, a Pfizer és a Johnson and Johnson vállalatokkal ahhoz, hogy minden igényt kielégítsenek.

Az új információkra az AstraZeneca is reagált. Közleményükben azt írták, hogy továbbra is aktívan együttműködnek a hatóságokkal, az előírásokat pedig teljesítik. Emellett már dolgoznak azon is, hogy részletesen kivizsgálják az egyes konkrét eseteket, az előfordulási gyakoriságot, valamint ezeknek a rendkívül ritka eseteknek a mechanizmusát.

Koronavírus: ennyi embert oltanának be a hónap végéig - olvassa el a részleteket!

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
pajzsmirigy-alulműködés
Korai tünetek, hogy kevés hormont termel a pajzsmirigy – Erre figyelj nőként
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +30 °C
Minimum: +15 °C

Sok napsütésre számíthatunk a nagyrészt felhőtlen vagy kissé fátyolfelhős égbolt mellett, így csapadék sem lesz. Az északi, északkeleti szelet nagy területen kísérhetik élénk lökések, de az északkeleti megyékben egy-egy erős lökés is lehet. A legmagasabb nappali hőmérséklet 27 és 32 fok között alakul, míg késő estére 18 és 25 fok közé hűl le a levegő. Gyenge hidegfrontra készülhetnek szerdán az arra érzékenyek.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.