Amputálták a szépségkirálynő kéz- és lábfejét egy szörnyű fertőzés miatt

Egy 20 éves modellnek, aki döntősként képviselte volna Brazíliát a Miss World szépségversenyen, súlyos húgyúti fertőzés következtében amputálni kellett kéz- és lábfejeit.

Lapértesülések szerint Mariana Bridi da Costa nyugtatókat kapott és lélegeztetőgépre került a beavatkozás után egy sierrai kórházban. Bridiben a Pseudomonas aeruginosa baktérium fertőzését mutatták ki, amely gyakran bizonyul halálosnak. A végtagjaiban szeptikémia (vérmérgezés) állt be, ami elzárta a keringést, és amputálásra kényszerítette az orvosokat.

Barátja, Thiago Simoes, a G1 hírportálnak elmondta, Bridi december 30-án betegedett meg, de először helytelenül vesekövet állapítottak meg nála. A fertőzés gyorsan elterjedt, ezért vissza kellett mennie a kórházba újabb vizsgálatokra, amelyek végül kimutatták betegségét. A sebészeknek el kellett távolítaniuk károsodott kéz- és lábfejeit. Édesapja, Agnaldo da Costa, a Folha de S. Paulo napilapnak azt nyilatkozta, hogy "hogy jelenleg lánya életét féltik".

Bridinek két alkalommal sikerült bejutnia a Miss World szépségverseny országos döntőjébe, és tavaly Kínában részt vett a Miss Bikini International vetélkedőn.

Copyright AFP [2009] / Translation Medipress

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
Csúszik a gyógyszerfelíratás nagy változása – megvan az új időpont
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +19 °C
Minimum: +7 °C

Közepesen vagy erősen felhős ég mellett többórás napsütés valószínű. A Dunától keletre néhol futó zápor esetleg előfordulhat. A Dunántúlon az északi szelet élénk, időszakosan erős széllökések is kísérhetik, a Dunától keletre azonban gyenge marad a légmozgás.A legmagasabb nappali hőmérséklet 17 és 21 fok között várható. Pénteken nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!