Akár heteket is kell várni egy temetésre

A járvány harmadik hullámában rengeteg a feladatuk a temetkezési vállalkozásoknak, ami miatt akár két hetet is várni kell egy szertartásra.

Ahogy a koronavírus Magyaroroszágon is egyre több áldozatot szedett az elmúlt hetekben, úgy nőtt a temetkezési vállalkozásokat ért terhelés is. Akár két hétnél is többet kell várni egy-egy temetésre, szertartásra a szolgáltatóknál - írja az Index .

Két és fél hetet is várni kell egy szertartásra

Az Országos Temetkezési Egyesület és Ipartestület (OTEI) tájékoztatása szerint a járvány harmadik hullámának csúcsidőszakában nőtt az elhunytak száma, és ez együtt jár a temetések számának növekedésével is. Kiemelték, ebben a nehéz helyzetben is odafigyelnek arra, hogy a többletfeladatokat kegyeletteljes módon végezzék el. A temetkezési cégeket személyesen is érintette a járvány, hiszen több munkatársuk megfertőződött, így a szükséges feladatokat csak munkaerő-átcsoportosítással tudták megoldani.

A járvány miatt rengeteg a feladatuk a temetkezési vállalkozásoknak. Fotónk illusztráció, forrás: Getty Images
A járvány miatt rengeteg a feladatuk a temetkezési vállalkozásoknak. Fotónk illusztráció, forrás: Getty Images

Az egyik fővárosi temetkezési vállalat munkatársa szerint sokkal nehezebb időpontot találni a hamvasztásos temetésekre. Ezekre 7-10 nappal azután kerülhet sor, hogy a kórház kiállítja a halotti bizonyítványt, hiszen a holttestet addig sem szállítani, sem hamvasztani nem lehet. Vidéken nagy az eltérés egy-egy település között, Mámmel Rudolfné, a Memento munkatársa a portálnak úgy nyilatkozott: a kis falvakban 10 nap alatt tudnak temetést vállalni, de például Pécsett, ahol kevés a ravatalozói használati lehetőség, ott akár két és fél hetet is várni kell egy temetésre.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
szilva
Nem mindenkinek ajánlott a magyarok egyik kedvenc gyümölcse – Ilyen panaszokat okozhat
Újra erősödik a koronavírus, hamarosan megugorhat a fertőzöttek száma – Mutatjuk, melyik régióban terjedhet a leginkább
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +24 °C
Minimum: +6 °C

A kevés gomolyfelhő és az észak, északnyugat felől érkező, helyenként meg is vastagodó fátyolfelhőzet mellett legalább többórás napsütésre van kilátás csapadék nélkül. A délies szél főként az Alpokalján megélénkülhet, máshol általában gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.A csúcsérték 22 és 25 fok között alakul. Késő estére többnyire 8 és 14 fok közé hűl le a levegő. Vasárnap nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az intim lemosó jobb, mint a tiszta víz. Igaz vagy hamis? – Teszteld higiéniai tudásod! Az intim higiénia kapcsán rengeteg tanácsot hallani, sokszor egymásnak teljesen ellentmondókat is. De vajon mi tesz jót odalent, és mi az, amit jobb lenne elkerülni?
kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.