Adomány a bölcsőhalál megelőzésére

A váratlan és tragikus bölcsőhalál által veszélyeztetett csecsemők kiszűréséhez szükséges professzionális diagnosztikai készülék megvásárlásához nyújtott több mint 1 millió háromszázezer forintos támogatást a Henkel Magyarország a Bókay János Gyermekalapítványnak.

A berendezést a SOTE I. számú Gyermekgyógyászati Klinikájának csecsemőosztályán fogják használni - olvasható az adományozó cég sajtóközleményében.

A vállalat a Cimsec építési márkatermékek eladásából különített el több mint egymillió háromszázezer forintot, amelyből egy légzésfigyelő készüléket vásárol a Bókay alapítvány. Az adományt Deák Ferenc, a Henkel ügyvezető igazgatója adta át dr. Bókay János osztályvezető főorvosnak, a kuratórium elnökének.

Az alvás közben hirtelen fellépő csecsemőhalál okait nem ismerik pontosan. A bölcsőhalálnak nevezett tünet együttes, angol nevén a Sudden Infant Death Syndrome (SIDS) szempontjából vannak kifejezetten veszélyeztetett csecsemők. Ilyenek például azok, akiknek a családjában már fordult elő hasonló tragikus esemény, vagy a kis súlyú volt koraszülöttek, vagy akiknél otthon már észleltek légzészavart, esetleg bejelzett az otthoni alarm készülékük. Ezek közül a csecsemők közül lehet megfelelő diagnosztikai készülék használatával kiszűrni azokat, akiknél a légzés, a keringés szabályozásának éretlensége folytán további nemkívánatos eseményre lehet számítani. A Henkel anyagilag támogatja, hogy a klinika megvásárolhassa a légzésfigyelő, szívfrekvencia és SpO2 monitor megfigyelő eszközt, mely észleli az újszülött légzési, keringési rendszerének leállását, vizsgálja a vér oxigénnel való telítettségét, és szükség esetén riaszt. Az azonnali szakszerű beavatkozás a baba életét mentheti meg.

A cég már második alkalommal adományoz apnoe alarmot. Ezelőtt néhány évvel 45, a mainál jóval egyszerűbb eszközt adott az Aranyág Alapítványon keresztül olyan családoknak, ahol a babák veszélynek lehettek kitéve. A mostani, professzionális berendezés a kifejezetten veszélyes csoport, a koraszülöttek, a rendellenességben szenvedő újszülöttek megfigyelésére szolgál a gyermekklinikán.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

magnézium szedése
Magnézium: mikor vegyük be, hogy nyugodtan aludjunk tőle? Szakértő elárulta a titkot
Itt látszik a laborleleteden, ha már károsodott a veséd
fogyás
Diétaelmélet: mikor és mitől indul be a fogyás?
magyar egészségügy
Hegedűs Zsolt elárulta az első reformot – Nagy változások lesznek az egészségügyben
Azonnali, tartós és pusztító fájdalom: a legmérgezőbb emlős horror csípést okoz
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +17 °C
Minimum: -1 °C

Napos idő várható szétterülő gomolyfelhőkkel, emellett északkelet felől vastagabb felhőzet érkezik. Csapadék nem valószínű. Az északkeleti, északi szelet élénk lökések kísérhetik.A legmagasabb nappali hőmérséklet döntően 16 és 19 fok között várható. Késő estére 6 és 12 fok közé hűl le a levegő. Frontmentes időre számíthatunk, ugyanakkor a gyors napközbeni melegedés sokaknál kiválthat kellemetlen panaszokat.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: a hüvely öntisztuló szerv. Igaz vagy hamis? – Teszteld, mennyire ismered a női testet! A női egészséggel kapcsolatban rengeteg félreértés és makacs tévhit kering. Kiszúrnád a leggyakoribbakat? Tedd próbára magad kvízünkben!
kvíz
Pattanásra fogkrém: hasznos vagy árt? – Itt a nagy bőrápolási kvíz! A bőrápolással kapcsolatban rengeteg tévhit kering, amelyek akár árthatnak is a bőrünknek. Mutatjuk, mi ezekből az igazság.