A légszennyezés súlyos következménye

A Kaliforniai Egyetem kutatói összefüggést találtak a közlekedés okozta légszennyezés és az agy fejlődésében bekövetkező azon változások magasabb előfordulási kockázata között, amelyek idegrendszeri rendellenességek kialakulásához vezethetnek. A friss vizsgálat során rágcsálókon kísérleteztek, az eredmények pedig megerősítik azokat a korábbi bizonyítékokat, amelyek ugyanennek a kapcsolatnak a létezését igazolták.  

A tanulmány vezető írója, dr. Pamela Lein toxikológus úgy nyilatkozott, a légszennyezésről hosszú ideje tudható, hogy negatív hatással van a légzőszervrendszer és a szív- és érrendszer egészségére. Azzal azonban csak az elmúlt 10 évben kezdtek el foglalkozni a kutatók, hogy hogyan befolyásolja az agyműködést. Bár több olyan vizsgálat is született, amely igazolta a forgalmas utakhoz való közelség és az idegrendszeri rendellenességek, mint például az autizmus közötti kapcsolatot, a közlekedés okozta légszennyezettségnek való valós idejű kitettséggel kapcsolatos preklinikai adatok alig léteztek.

A légszennyezés több módon is negatívan hathat az emberi szervezetre.
A légszennyezés több módon is negatívan hathat az emberi szervezetre. Fotó: Getty Images

Új módszert dolgoztak ki

A koronavírus imádja a légszennyezést A szakértők egyetértenek abban, hogy az éghajlatváltozás szerepet játszik a negatív egészségi hatások szaporodásában az egész világon. Az egészségkárosító jelenségek exponenciálisan növekedhetnek, ahogy közeledünk az úgynevezett környezeti fordulóponthoz, amelyre a tudósok egyre hangosabban figyelmeztetnek. Részletek itt .

Dr. Lein és kollégái új megközelítési módszert dolgoztak ki annak érdekében, hogy valós időben tudják vizsgálni a közlekedés okozta légszennyezés hatását, és eldönthessék, szignifikáns rizikót jelent-e az emberi agy fejlődésére a forgalmas utak közelsége. "Ha kiderül, hogy igen, a szakemberek figyelmeztethetik az érintetteket, például a terhes nőket, vagy azokat a szülőket, akiknek a gyerekét idegrendszeri rendellenességgel diagnosztizálták, hogy tegyék meg a szükséges óvintézkedéseket a kockázat csökkentése érdekében" - így a szakember.

A kutatócsapat viváriumot (az eredeti élőhelyet utánzó mesterséges környezet állatok számára) állított fel egy forgalmas alagút közelében Kalifornia északi részén, amelybe rágcsálókat telepítettek, hogy az állatok segítségével modellezzék az embert érő hatásokat. Amikor összehasonlították a forgalom okozta légszennyezésnek kitett patkánykölykök agyának állapotát a szűrt levegőben élő állatokéval, kiderült: az előbbi csoportban lévő állatok agyában abnormális növekedés és gyulladás mutatható ki. Ez arra enged következtetni, hogy a légszennyezés hatása a kritikus fejlődési periódusokban növelheti azoknak az agyban bekövetkező változásoknak a kialakulási esélyét, amelyek idegrendszeri rendellenességeket okozhatnak.

Mi a legnagyobb bűnös?

A szakemberek a jövőben azt is ki szeretnék deríteni, a közlekedés okozta légszennyezésnek egészen pontosan mely összetevője vezethet a legnagyobb valószínűséggel idegrendszeri következményekhez. Dr. Lein leszögezte: ha sikerül azonosítani a "bűnösöket", a kutatók párbeszédet kezdeményezhetnek a döntéshozókkal arról, hogy alkossanak tudományosan megalapozott szabályozásokat az emberi agy fejlődésének védelme érdekében.

A tanulmány a Translational Psychiatry című szaklapban jelent meg.

Forrás: medicalxpress.com

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
pajzsmirigy-alulműködés
Korai tünetek, hogy kevés hormont termel a pajzsmirigy – Erre figyelj nőként
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +30 °C
Minimum: +15 °C

Sok napsütésre számíthatunk a nagyrészt felhőtlen vagy kissé fátyolfelhős égbolt mellett, így csapadék sem lesz. Az északi, északkeleti szelet nagy területen kísérhetik élénk lökések, de az északkeleti megyékben egy-egy erős lökés is lehet. A legmagasabb nappali hőmérséklet 27 és 32 fok között alakul, míg késő estére 18 és 25 fok közé hűl le a levegő. Gyenge hidegfrontra készülhetnek szerdán az arra érzékenyek.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.