A csirkehús így betegíthet meg

A csirkehús felelős a legtöbb élelmiszer okozta megbetegedésért, a halálesetek túlnyomó többsége mögött pedig három kórokozó áll.

Az Egyesült Államokban 2009 és 2015 között több mint százezer, élelmiszerhez köthető megbetegedést dokumentált a Járványügyi és Betegségmegelőzési Központ (CDC), amelyet 5760 ételmérgezéses eset váltott ki. Az érintettek közül 5699-en szorultak kórházi kezelésre, közülük 145-en pedig bele is haltak. A halálesetek több mint nyolcvan százalékáért három kórokozó tehető felelőssé.

10 tipp szalmonellafertőzés ellen Nyaralásunkat, pihenésünket könnyen tönkreteheti egy gyanútlan fagyizás okozta fertőzés is. Lássuk, miként előzhetjük meg - kattintson !

A csirkehús okozta a legtöbb fertőzést

Meglepő módon a legnagyobb arányban a csirkehús fogyasztása okozott betegségeket, és bár a hal és tejtermékek miatt is sok ételfertőzést regisztráltak, ezekkel összességében kevesebbszer fordultak orvoshoz. A betegségek nagy része mögött egy jól beazonosítható vírus, baktérium, vagy szennyeződés állt.

A központ adatai szerint a legtöbb gondot az úgynevezett norovírusok jelentik, amelyek a leggyakoribb kiváltói az élelmiszerrel terjedő fertőző betegségeknek. Ezek a vírusok jellemzően hányással és hasmenéssel járó rosszulléteket okoznak, kezeletlenül pedig kiszáradáshoz, illetve súlyos, akár életveszélyes állapotot is eredményezhetnek. Becslések szerint a norovírusok világszerte több mint 200 ezer halálesetért felelősek minden évben, és főként a fejlődő országokban jelentenek súlyos problémát.

Ha nem sül át megfelelően a hús, akár betegségeket is okozhat
Ha nem sül át megfelelően a hús, akár betegségeket is okozhat

Második helyre a szalmonellabaktérium okozta megbetegedések kerültek, amelyekkel - a közhiedelemmel ellentétben - nem csak tojások fogyasztásakor fertőződhetünk meg. A tünetek általában a fertőzött élelmiszer elfogyasztása után 8-48 órával mutatkoznak meg. Jelentkezhet hányinger, hányás, hasmenés, melyhez hasi görcsök társulnak. Jellemző a hidegrázás, a magas, akár 40 fokos láz is.

Szintén gyakori volt a Listeria monocytogenes (lisztéria), illetve az Escherichia coli (E. coli) okozta fertőzések is, ez utóbbiak ráadásul komoly betegségeket okoztak. A kórházi kezelésre szorulók, illetve az elhunytak 82 százalékánál szalmonellát, lisztériát vagy E. coli baktériumot azonosítottak.

Így előzzük meg a betegségeket

A Járványügyi és Betegségmegelőzési Központ közleménye szerint leginkább úgy kerülhetjük el ezeket a fertőzéseket, ha a húsokat alaposan megfőzzük, vagy kisütjük. Szárnyas húsokban 145, vörös húsokban pedig 160 fokon már semmilyen kórokozó nem maradhat életben. Ha a hús megpuhult, az még nem jelenti azt, hogy biztonságos is. Konyhai ételhőmérő segítségével meggyőződhetünk róla, hogy a hús belseje is a biztonságos hőfok fölé melegedett.

Fontos, hogy elejét vegyük a keresztfertőzéseknek is, vagyis hogy a szennyezett húsról a kórokozók ne jussanak át máshová. Emiatt például a nyers csirkét főzés előtt nem tanácsos megmosni , hiszen így a baktériumokat is a mosogatóba kerülnek, onnan pedig a tányérokról és evőeszközökről a szervezetünkbe. Külön vágódeszkát használjunk a húsok felaprításakor, amelyet minden esetben jó alaposan mossunk meg - a kezünkkel egyetemben.

Forrás: Time

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +31 °C
Minimum: +12 °C

Túlnyomóan felhőtlen, napos időre számíthatunk, csak keleten képződhet kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A keleties irányú szél csak az Észak-Alföld térségében élénkülhet meg.A legmagasabb nappali hőmérséklet jellemzően 30 és 33 fok között alakul. Késő este általában 15, 23 fok várható. Jelenleg egy anticiklon határozza meg a térség időjárását.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.