A szülők segítségét kéri a TEK

A szülőkkel való szövetség fontosságát hangsúlyozta a TEK az iskolai lövöldözések megelőzése érdekében.

A hatóságok és a szülők szövetségének fontosságát hangsúlyozta a Terrorelhárítási Központ (TEK) főigazgatója. Hajdu János szerint ugyanis így lehetne kiszűrni azokat a fiatalokat, akik lövöldözésre készülnek. A TEK főigazgatója azzal kapcsolatban nyilatkozott, hogy a napokban finn információk alapján azonosítottak és elfogtak egy 17 éves miskolci fiút. A kamasz chatfórumokon osztotta meg többekkel, hogy fegyverrel fog berontani valamelyik általános iskolába, ahol tervei szerint többeket is le fog lőni.

islolai lövööldözés, zárkózott gyerek, TEK
Nem jó jel, ha a gyerek naphosszat egyedül kommunikál online oldalakon. Képünk illusztráció. Fotó: Getty Images

Hajdu János azt mondta, hogy az ilyen cselekményekre készülő fiatalok meglehetősen zárkózottak, akik a szobájukba húzódva akár egész hétvégén különböző internetes portálokon kommunikálnak. Ezek a gyerekek veszélyben vannak – hangsúlyozta. Problémáikat a rendvédelmi szervek egyedül nem tudják megoldani, ez a szülők, az iskola, a környezet együttes feladata. Velük kell a hatóságoknak partnerséget, védőhálót, jelzőrendszert kialakítani – tette hozzá. A főigazgató kiemelte: szeretnék elérni a legtávolabbi falvakat is. Az ilyen deviáns fiatalokat mindenképp meg kell próbálni helyes útra téríteni. A TEK ugyanis csak végső esetben tud beavatkozni, amikor már büntetőeljárás lesz az ügy kimenetele. 

Az internetfüggőség viszonylag új szindrómának számít a viselkedési addikciók között. Akkor nevezhetünk valakit függőnek, ha a szükségesnél jóval több időt tölt el internetezéssel, és saját elhatározásból nem képes csökkenteni a világhálón való szörfözéssel eltöltött időt. Amennyiben pedig nem tud hódolni szenvedélyének, elvonási tünetei lesznek: ideges, nyugtalan, ingerlékeny lesz. Egyes becslések szerint az internetező fiatalok 8-10 százalékánál is előfordulhat a függőség.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

folyadékpótlás
Életkorod alapján ennyi vizet kell innod naponta – Íme a teljes táblázat
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Heti három alkalom már csökkenti a vérnyomást: ez a mozgásforma az egyik leghatékonyabb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +11 °C
Minimum: -3 °C

Általában derült lesz az ég, de a Dunántúlon délnyugat felől növekszik a felhőzet. Nyugaton, délnyugaton előfordulhatnak erősen felhős vagy borult körzetek, időszakok, arrafelé hajnaltól kisebb csapadék is kialakulhat, néhol akár átmeneti lefagyás sem kizárt. Az ország túlnyomó részén viszont száraz marad az idő. Helyenként párássá válhat a levegő, főleg az Alföldön foltokban köd is képződhet. A légmozgás gyenge vagy mérsékelt marad.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -6 és 0 fok között alakul, de a fagyzugokban alacsonyabb, míg a magasabban fekvő helyeken, vízpartok mentén, illetve a felhősebb tájakon egy-két fokkal magasabb értékeket is mérhetünk. Anticiklon alakítja időjárásunkat a hétvégén, fronthatás nem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!